back to top
2024. május 06. 06:35

KezdőlapNE VEDD ELFolytatódtak a drámák a R.A.C. Rallyn, Oliver Solberg is kiesett

Folytatódtak a drámák a R.A.C. Rallyn, Oliver Solberg is kiesett

-

Az utolsó előtti napon, hatalmas előnyben kiállni kényszerült autójának sérülése miatt Oliver Solberg, így az utolsó sztárversenyző is a pálya szélére kényszerült. 

Oliver Solberg 4:15 perc előnnyel várhatta a vasárnapot a Roger Albert Clark Rallyn, azonban, mint azt tegnap mi is írtuk, még bármi előfordulhatott volna vasárnap vagy hétfőn.  

A dráma pedig nem is maradt el a hétvége utolsó napján sem, Oliver Solberg Fordja is megállt és a svéd versenyző is kiesett. 

Korábban Kris Meeke, Osian Pryce és Chris Ingram autója is meghibásodott, így már nem maradt igazán ismert pilóta az élmezőnyben, azonban James Fulton, a néhai Craig Breen navigátora a hetedik helyen áll Barry McKennával.

Az utolsó napot Marty McCormack 4:57 perc előnnyel várhatja Seb Perez előtt, míg a harmadik helyen a brit versenyzőket az ír Cathan McCourt követi 5:12 perces hátránnyal. 

A verseny utolsó napja is tartogathat azonban még váratlan fordulatot, hiszen öt szakaszt ekkor is kell teljesíteni, ráadásul a záró szakasz 63.16 km hosszú. 

A versenyről élő közvetítés is látható itt. 

Roger Albert Clark Rally, állás 28 szakasz után  
1 #1 Marty McCormack – Barney Mitchell (GBR) Ford Escort RS1800 MKII 4:35:21
2 #15 Seb Perez – Gary McElhinney (GBR) Lancia Stratos HF +4:57
3 #17 Cathan McCourt – Liam Moynihan (IRL) Ford Escort RS1800 MKII +5:12
4 #5 Jason Pritchard – Phil Clarke (GBR) Ford Escort RS1800 MKII +8:37
5 #14 Ben Friend – Cliff Simmons (GBR) Ford Escort RS1800 MKII +8:40
6 #46 Dyfrig James – Emyr Jones (GBR) Ford Escort RS1800 MKII +12:49
7 #36 Barry McKenna – James Fulton (IRL) Ford Escort RS1800 MKII +14:04
8 #27 Mike Stuart – Sinclair Young (GBR) Ford Escort RS1600 MkI +14:06
9 #132 Neil Weaver – Jack Marton (GBR) Opel Corsa Kit Car +14:06
10 #25 Daniel Keith Mennell – Steven Brown (GBR) Ford Escort RS1800 MkII +21:08

Időterv, magyar idő szerint 
November 23., csütörtök 
10:24 SS1Crychan 1 16.85 km Pryce 11:34 / 1. PRYCE, 2. Meeke / Pritchard
10:51 SS2 Cefn 1 4.62 km Mustoe 3:19 / 1. PRYCE, 2. Meeke, 3. McCormack
13:28 SS3 Walters Arena 1 7.05 km Solberg 4:30 / 1. PRYCE, 2. Meeke, 3. Solberg
14:21 SS4 Glasfynydd 4.88 km Meeke 3:49 / 1. MEEKE, 2. Solberg, 3. Pryce
15:16 SS5 Crychan 2 16.85 km Pryce 11:40 / 1. PRYCE, 2. Solberg, 3. McCormack
15:43 SS6 Cefn 2 4.62 km Solberg 3:27 / 1. PRYCE, 2. Solberg, 3. McCormack
17:30 SS7 Walters Arena 2 7.05 km Solberg 4:36 / 1. PRYCE, 2. Solberg, 3. McCormack 

November 24., péntek 
09:54 SS8 Esgair Berfedd 9.43 km Solberg 5:51 / 1. PRYCE/SOLBERG, 3. McCormack 
12:09 SS9 Myherin 1 17.90 km Solberg 11:18 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
13:37 SS10 Sweet Lamb Hafren 1 24.27 km Solberg 16:29 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
14:12 SS11 Hafren South 1 13.26 km Pryce 8:41 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
15:46 SS12 Myherin 2 17.90 km Solberg 11:32 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
17:14 SS13 Sweet Lamb Hafren 2 24.27 km Solberg 17:00 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
17:49 SS14 Hafren South 2 13.26 km Solberg 9:11 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 

November 25., szombat 
09:39 SS15 Ae 14.15 km Solberg 8:39 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
11:03 SS16 Dalbeattie 7.55 km Pryce 5:54 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
11:52 SS17 Glengap 1 15.72 km Solberg 10:13 / 1. SOLBERG, 2. McCormack, 3. Pritchard 
13:55 SS18 Glencaird Hill 1 17.16 km Solberg 9:34 / 1. SOLBERG, 2. McCormack, 3. Pritchard 
14:33 SS19 Arroch Hill 1 14.24 km TÖRÖLVE
17:13 SS20 Glen Gap 2 15.72 km Solberg 10:34 / 1. SOLBERG, 2. McCormack, 3. Pritchard 
18:39 SS21 Glencaird Hill 2 17.16 km Solberg 10:01 / 1. SOLBERG, 2. McCormack, 3. Pritchard 
19:17 SS22 Arroch Hill 2 14.24 km TÖRÖLVE

November 26., vasárnap 
09:34 SS23 Kershope 1 26.99 km Solberg 17:56 / 1. SOLBERG, 2. McCormack, 3. Perez
12:49 SS24 Kershope 2 26.99 km Solberg 17:19 / 1. SOLBERG, 2. McCormack, 3. Perez
14:04 SS25 Mount Common 1 26.44 km Solberg 17:16 / 1. SOLBERG, 2. McCormack, 3. Perez
15:39 SS26 Harwood 1 17.40 km Solberg 10:27 / 1. SOLBERG, 2. McCormack, 3. Perez
18:22 SS27 Mount Common 2 26.44 km Solberg 17:25 / 1. SOLBERG, 2. McCormack, 3. Perez
19:57 SS28 Harwood 2 17.40 km Pritchard 10:45 / 1. McCORMACK, 2. Perez, 3. McCourt 

November 27., hétfő 
09:34 SS29 Shepherdshield 10.77 km
10:05 SS30 Pundershaw 21.34 km
10:37 SS31 Roughside 16.06 km
11:09 SS32 Hopehouse 12.89 km
14:32 SS33 The Big One 63.16 km 

Friss