back to top
2024. június 24. 01:39

KezdőlapNE VEDD ELSzlovén győzelem, vegyes magyar szereplés Horvátországban

Szlovén győzelem, vegyes magyar szereplés Horvátországban

-

Hétvégén rendezték a Horvát Rally Bajnokság idei harmadik futamát, melyen Rok Turk volt a leggyorsabb, a magyar versenyzők közül ketten is jó helyről estek ki, Kovács Antal azonban abszolút második lett. 

Az 50. Zagreb Delta Rallyval folytatódott a Horvát Rally Bajnokság, a verseny során 14 gyorsasági szakaszt és 151.06 km versenytávot kellett teljesítenie az 53 fős mezőnynek, akik között öt magyar páros is rajthoz állt. 

Az aszfaltos futam első szakaszát Rok Turk és Blanka Kacin nyerte, azonban a második szakasz után László Martinnak és Bán Viktornak sikerült Skodájukkal megelőzni a szlovén Hyundai-os párost. 

A verseny bár később is igen szoros csatát hozott, László Martinék egészen az utolsó nap második szakaszáig vezetni tudtak, ekkor azonban a Horvátországból érkező hírek alapján nagyot estek, de szerencsére személyi sérülés nem történt. 

A pécsi páros kiesése után Rok Turk több mint 1 perces előnyben került az élen a szintén Hyundaijal versenyző Kovács Antal és Istovics Gergő előtt, míg a harmadik helyen a horvát Jan Pokos – Viljem Oslaj kettős Rally3-as Forddal állt 4 perces hátránnyal. 

Az utolsó öt szakaszon Turk tovább tudta növelni előnyét és végül 1:58.9 perccel előzte meg Kovácsékat, Pokos pedig a harmadik helyen ért célba. 

Ez egyben a Horvát Nemzetközi Bajnokság élmezőnyének sorrendje is lett. 

A Horvát Nemzeti Bajnokság értékelésében Pokos szerezte meg a győzelmet. Ebben az értékelésben Szilágyi János és Balai Róbert a második helyről esett ki a hatodik szakaszon, miután kitörték Rally4-es Peugeot-juk jobb első kerekét. 

A többi magyar induló közül László Zoltán és Kürti Tamás az abszolút 5. helyen ért célba Skodával. Locher János és Molnár Fanni a 3-as kategória 10. helyén ért célba Peugeot 106 S16-tal. 

Friss