2024. április 19. 04:34

KezdőlapORBPSZA Motorsport: Új év, új lehetőségek

PSZA Motorsport: Új év, új lehetőségek

-

A PSZA Motorsport csapata továbbra is a hazai bajnokságokra koncentrál, bár elkezdtek kacérkodni a gondolattal, hogy nemzetközi versenyeken is megméretik magukat – áll a csapat közleményében.

Idén a versenyzőink javarészt a Rally1, Rally2 és Rally3-as bajnokságokat tartják szem előtt. Már kezd kialakulni mindenkinél a kép, hogy hol és mivel indul. A táborunk továbbra is népes lesz és bízunk abban, hogy szép sikereket érünk el – kezdte a beszélgetést Szabó Árpád csapatkoordinátor, majd hozzátette. – Most már elárulhatjuk, lesz indulónk a Peugeot Kupában, így újabb komoly feladatot tesz Berta László a nyakunkba, de mi már nagyon várjuk ezt a kihívást.”

A csapat a nemzetközi irányvonalat is szeretné megvalósítani, első körben a 20. Rally Legendet és a Hargita Rallyt nézték ki maguknak.

Azt gondolom a huszadik San Marinó-i verseny egy igazi rally ünnep lesz. Itt nagyon szeretnék elindulni, bár a hazai naptárral ütközik. Ennek ellenére nem vetettük el a gondolatot, hogy ott legyünk, egy jó logisztikával bármi megtörténhet – tette hozzá Árpi.

A licenc leadásoknál már látszódik, hogy újra sokan mennek majd az egyesületben és a Rally2-es mezőnyben várható a legtöbb autójuk.

Büszkén mondhatom, hogy 2022-re sokan csatlakoztak csapatunkhoz, amiből a második vonal lesz a legerősebb. A pletykák alapján ez a bajnokság lehet a legerősebb, biztosan sok érdekes és komoly csata várható majd ott és sokat erősödik így a sportértéke is. Természetesen nem csak a Rally2-re gyúrunk, hanem az ORC P13-ban is lesz több indulónk, és ez a kategória is nagyon népes lesz – folytatta Szabó Árpád.

A csapat az infrastruktúráján is fejleszteni szeretne, sokat dolgoznak ezen a télen, ezért is bővültek egy új munkatárssal Balázs Bencével, aki korábban a versenyzőnk volt. Bence nagyon sok adminisztrátori és marketinges feladatot vesz le a vállukról, valamint a műhelyben is sokat segít az autók építésében.

Az első komolyabb versenyük az Orfű Rally lesz, ahol hat autós párossal támadnak majd.

Köszönet a PSZA Motorsport csapat támogatóinak!


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss