2024. április 19. 07:35

KezdőlapORBTurán Frigyes új navigátorral folytatja

Turán Frigyes új navigátorral folytatja

-

Turán Frigyes az elmúlt években Bagaméri László navigálásával versenyzett, 2022-ben azonban navigátort vált és visszatér régi-új társához.

Turán Frigyes mellé 2017-ben ült be Bagaméri László a Mecsek Rallyn, majd a Mikulás Rallyn,  2018-tól pedig folyamatosan az ő navigálásával versenyzett.

Összesen 35 versenyen indultak együtt, öt versenyen nyertek, míg 11 futamon nem értek célba és kétszer 2018-ban és 2020-ban is a Magyar Rally Bajnokság második helyén zárták az évet. Legnagyobb közös győzelmüket a 2019-es Rally Hungaryn szerezték, ahol az ERC értékelését sikerült megnyerniük.

Turán Frigyes és Bagaméri László azonban 2022 elején elköszönt egymástól, és 2017 után újra Farnadi Ágnes ül be a Volkswagen Polo GTI R5-be.

Farnadi Ágnessel a 2017-es szezonban versenyzett Turán Frigyes, és a Miskolc Rallyn, valamint az Eger Rallyn is a második helyen értek célba, az év végén pedig az ötödik helyen zárták az ORB-t.

Turán Frigyes idén is marad a Volkswagen Polo GTI R5-nél, mellyel a harmadik szezonját kezdi és eddig 18 rally versenyből háromszor tudott nyerni, míg hétszer nem ért célba.

Az  Országos Rallybajnokság március 25–26. között kezdődik a Salgó Rallyval, majd a Boldogkő Rally, a Dunakanyar Rally, a Mecsek Rally, a Székesfehérvár–Veszprém Rally, a Mór–Vértes Rally, az Ózd Rally és végül a Rally Hungary következik.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss