2024. április 18. 13:28

KezdőlapERCKlausz Kristóf: Jöhet az első ORB-győzelem

Klausz Kristóf: Jöhet az első ORB-győzelem

-

Nagyot lépett előre tavaly Klausz Kristóf és Csányi Botond. Az év végén pedig a Waldviertel Rallyn és Mikulás Rallyn aratott győzelmükkel hívták fel magukra a figyelmet. Klausz szerint ez az előrelépés annyira jól sikerült, hogy idén már az abszolút első helyért szeretne harcolni. 

Már tavaly is figyelemreméltóan szerepelt a Klausz–Csányi kettős. Az Országos Rally1-bajnokság negyedik helyén zártak, az év végi lendületük pedig akár egy még jobb idei szereplést is előrevetíthet. 

„Remélem így lesz!“ – nevet Klausz, aki tavaly az utolsó két magyar futamra váltott Pirelli gumikra, amitől érezhetően felgyorsult. 

„Valóban jobbak voltunk a Pirellin, de a dolog ettől sokkal több összetevős. Először is a Ford után a tavalyi szezonunk volt az első a Skodával, és meg kellett szokni az autót.“

Fotó: Klausz Motorsport

Nem kell jelentős dolgokra gondolni, hiszen a Rally2-es autók között sincs jelentős különbség. 

„Ez így van, tényleg nincs nagy különbség. A hajtáslánc beállítása könnyen átvihető. A Ford és a Skoda súlypontja közel azonos. Lehet a gátlókkal is játszani. Vannak a háromutas gátlókban olyan beállítások amelyeknek nem kimondottan érezhető változtatásai. Viszont, a rugók, a stabilizátorok keménysége, a hajtás előfeszítése jelentősen befolyásolják az autó viselkedését. 

Év elején lágyabb beállítással mentünk, amivel könnyebben vezethető az autó. Viszont a könnyen vezethetőség és a gyorsaság nem ugyanaz. Ezért az év végére fokozatosan keményítettük. Ez okozta a gyorsulásunk egyik részét.“

Fotó: Klausz Motorsport

A kérdés adja magát, miért nem lehetett már az év elején ilyen beállításokkal menni? 

„Azért, mert ha a Boldogkő Rallyn ilyen autóval indulunk, akkor vagy leesek az útról, vagy csak lassan merek menni. Lehet, hogy van olyan versenyző, aki azonnal gyors tudott volna lenni ezekkel a beállításokkal – le a kalappal előtte, ha valaki megteszi –, de nekem szükségem volt erre a folyamatra.

Viszont jó hír, hogy idén marad az autó, így a tavalyi tapasztalataink már meglesznek és biztosan gyorsabbak leszünk, mint egy éve a szezonnyitón.“

A technika mellett mentálisan is fejlődött Klausz. 

„Az a legjobb a tavalyi évünkben az, hogy minden versenyen meg tudom mondani, mivel veszítettünk. A Vértes Rallyn például sokkal gyorsabbak lehettünk volna, de úgy éreztem, hogy mentálisan elfáradtunk a verseny végére. 

Fotó: Klausz Motorsport

Sokkal tudatosabban kell készülnünk a versenyekre, hogy végig egyenletes teljesítményt tudjunk nyújtani, sőt, ha kell, akkor az utolsó gyorsra még elő tudjunk húzni valami extrát. Abban is javulnom kell, hogy minden zavaró tényezőt ki tudjak zárni és csak a saját versenyzésemre koncentráljak. Ezeket például a Waldviertel Rallyn sikerült megvalósítani.“

A beállítások már jók, Kristóf is erős fejben, a Skoda Fabia Rally2 evo pedig éppen egy nagy felújításon esik át, a motorját a napokban várják vissza a Skoda Motorsporttól, gyakorlatilag olyan lesz az autó, mintha új lenne. Vagyis minden feltétel adott. 

„Így van, innentől kezdve (Csányi) Botival csak mirajtunk múlik minden. Nagyon szeretnénk idén a győzelemért harcolni. Nem tudom, hogy ez megvalósul-e, de mi rajta leszünk.“

Fotó: Klausz Motorsport

Klausz a tavalyi ORB-program mellett több külföldi futamon is indult. A Porec Rallyn az utolsó gyorsaságiig vezetett, a Waldviertelt megnyerte. Idén azonban emelné a tétet. 

„Tavaly két szomszédos országban (Horvátország, Ausztria) is bizonyítottuk, hogy tudunk versenyt nyerni, vagy harcolni a győzelemért. A hosszútávú terveink része, hogy nemzetközi szinten versenyezzünk. Idén szeretnénk pár Eb-futamon indulni. A Barum Rally az egyik kedvencem és a lettországi széles murvákat is nagyon szeretem. De az Eb-szereplésről biztosat majd csak később tudok mondani.“


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss