2024. március 29. 15:35

KezdőlapORBGerencsér Titi meglódul egy kicsit

Gerencsér Titi meglódul egy kicsit

-

Bármennyire is hihetetlen de az Orfű Rally lesz Gerencsér Titi debütáló versenye az Országos Historic Rallybajnokságban. A magyar rallysport 71 éves élő legendája lányával, Gerencsér Bernadettel és azzal a Ford Sierra RS Cosworth 4×4-gyel áll rajthoz, amellyel 2016 óta láthatjuk őket előfutni. 

„Ha már megvan az autó és szeretem a pécsi pályákat, akkor miért ne mennék?“ – nevet Titi bá a kérdésemen, hogy miért vág bele a Historic versenyzésbe. 

„Az autó elméletileg historic. Itt áll mellette az Escort is, de az még túl fiatal, nem mehet a Historicban, úgyhogy marad a Sierra. Bernivel ezzel futottunk elő egy párszor, de most úgy voltam vele, hogy ha az előfutás és a versenyzés is ugyanannyiba kerül, akkor miért lóduljunk meg egy kicsit.“

Titi bá olyan sokat ment már a Sierrával, hogy még én is elbizonytalanodtam, hogy ez vajon az az autó, amivel régen is versenyzett-e, de aztán persze gyorsan leesett, hogy nem lehet, mert hogy régen Escorttal ment. 

„Tudod, Ford mániás vagyok – nevet. – Már régebben is nézegettem a Sierrát, nagyon tetszett és hat éve sikerült vennem egy egész jó állapotban lévőt. Azért A-s, mert direktszűrős, vastag kipufogós és a szűkítője is 34 mm-es, egyébként minden széria rajta. De ebből is simán ki lehet hozni háromszáz lovat.“

Fotó: Sári Péter / #rallyhearthu

Itt egy kicsit belemerültünk a műszaki részletekbe, hogy a Sierrában nincs sper, csak középen és hátul viszkó, amiben 48 lamella van, egyik külső, a másik belső bordázású, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy hogyan lehet közlekedni ezzel a nem kis méretű vassal. 

„Lóbálni kell, vagy ahogyan Kőváry Barna szokta mondani, löttyinteni kell a kocsit, ha pedig megindult, akkor meg győzd összeszedni“ – nevet megint Titi bá, de ebből arra következtethetünk, hogy azért fog keresztbe menni a Sierrával. 

„Nézd, van 370 darab serlegem, nem azért megyek, hogy nyerjek még egyet, hanem azért, hogy jól érezzük magunkat.“

Fotó: Sári Péter / #rallyhearthu

Na, pont ezt akartuk hallani, mert ha Titi bá jól érzi magát, akkor bizony a szurkolók is. A kérdés az, hogy lánya, Berni hajtani fogja vagy visszafogni. 

„Van amikor hajt, van amikor visszafog. Amikor kerekre tágul a szemem, akkor mindig kérdezi, hogy apu, miért kell ezt, de jól csinálja (a navigálást).“

Az Orfű Rally érdekessége lesz, hogy két egykori ellenfél egyszerre debütál a Historicban. Schneer László egy korábbi cikkünkben, már említette Gerencsér Titit, hogy a hetvenes években együtt szlalomoztak.

„Ez így volt – erősíti meg Titi bá. – Ő akkor széria Zsigulival ment, lobogott is rendesen.“

Nem tartozik szorosan a cikkhez, de persze előkerült egy régi sztori is. 

„1976-ban mentem az első versenyemen a Trabanttal, akkor még Kati (Titi bá felesége) navigált. Topor Kálmánnal és Baranyai Attilával teljesen egálban végeztünk. Úgy döntötték el, hogy ki nyerte a versenyt, hogy este kilenckor egy kalapból húztuk ki a neveket. Mi másodikok lettünk.“

Fotó: Sári Péter / #rallyhearthu

Na és most, milyen eredményre pályázik? 

„Nem tudom, régen mentem már mezőnyben. A Sierrával szerintem lehet nyerni, de sok jó sofőr van, meglátjuk. Az biztos, hogy mi nagyon fogjuk élvezni.“

Szerintem akkor mi is. Hajrá Titi bá!


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss