péntek, július 1, 2022
KezdőlapORBTurán kiesett, Velenczei őzet ütött – Boldogkő Rally

Turán kiesett, Velenczei őzet ütött – Boldogkő Rally

-

- Advertisement -

Boldogkő Rally: Műszaki hiba miatt fel kellett adnia az Országos Rallybajnokság második futamát Turán Frigyesnek, míg Velenczei Ádám őzet ütött el. A második kör végére három főre csökkent az esélyesek száma. 

Már a Boldogkő Rally harmadik gyorsasági szakaszán bajba került Turán Frigyes és Farnadi Ágnes a Volkswagen Polo R5-tel. 

- Hirdetés -

„Eltört valami a hajtásban, ötödikben, féktávon, majdnem összetörtük magunkat. Azóta is recseg-ropog“ – mondta a szakasz céljában a RallyRádiónak Turán. 

A szervizparkig még eljutottak, de ott a műszaki hiba miatt fel kellett adniuk a versenyt. 

- Advertisement -

Addig 30 másodperc hátránnyal a negyedik helyen álltak, amelyben szerepelt egy 10 másodperces büntetés is, amit az első gyorsaságin korai rajt miatt kaptak. Ott egyébként negyedik időt autóztak. 

Rakacán mindössze 1,2 másodperccel kaptak ki a szakaszgyőztes Ostbergtől, Bódvalenkén pedig már műszaki hibával autóztak megint egy negyedik időt. 

Fotó: Sári Péter // Rallyhearthu

Kisebb kalanddal kezdte a Boldogkő Rally második körét Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt, akik egy őzet ütöttek el a gyorsaságin a Skoda Fabia Rally2 evóval. 

A célban hiányzott az autóról az első lökhárító egy jelentős része, a páros alaposan átnézte a futóművet, de úgy tűnik, hogy nem sérült az autó, bár a később érkezők jelezték, hogy egy alkatrész maradt a pályán.

A kaland ellenére a 18,7 kilométeres Hernádvécsén mindössze hat tized másodperccel szorultak a második helyre a gyorsaságit megnyerő Vincze Ferenc–Németh Gergely páros mögé. 

Turán kiesésével három fősre csökkent az élmezőny. Az első körben mind a három gyorsasági szakaszt megnyerte a Mads Ostberg–Patrik Barth kettős. A második kör első gyorsaságiján – összességében a negyediken – egy kicsi túl óvatosak voltak, ott Vincze nyert és Velenczei is megelőzte őket. Előnyükből 3,9 másodperc elveszett.

Rakacán azonban Ostberg visszavágott 1,7-et vert Vinczére, 2,2-t Velenczeire. Bódvalenkén pedig még jobban belehúzott 3 illetve 3,6 másodpercet vert a két magyar ellenfelére.

Hat gyorsasági után így Ostberg öt szakaszgyőzelemmel vezet 18,6 másodperccel Vincze és 23,2 másodperccel Velenczei előtt.

A negyedik helyezett Bodolai–Deák kettős már több mint egy perc hátrányban van.

A Boldogkő Rally eredményei itt követhetők.

 

- Advertisement -

Friss