2024. április 16. 08:51

KezdőlapORBFábián Lóránt: Egyértelműen a lassítókon ment el a verseny

Fábián Lóránt: Egyértelműen a lassítókon ment el a verseny

-

Fábián Lóránt és Ihász László az egri kiesését követően a hétvégi nyergesújfalui Watz Rallyn szeretett volna javítani, azonban a szokatlan módon kialakított lassítók sokszor megnehezítették a dolgát.

A Rally3-as bajnokság hétvégi, Watz Rally futamán a lassítók a megszokottól eltérően voltak kialakítva.

“Sajnos számunkra nem úgy alakult a verseny, ahogy elképzeltük – mondta Fábián Lóránt a RallyCafe.hu oldalnak. – A lassítók elhelyezése és kialakítása meglehetősen szokatlan és szörnyű volt. Hozzá vagyunk szokva a személyautó méretű gumiabroncs lassítókhoz, itt azonban teherautó gumik voltak, amik ugye jóval nagyobbak, ezáltal szűkebb volt a sikán. Alacsonyabb is volt, mint a megszokott lassító, így közelről már nem volt látható.”

Ezek a lassítók pedig sok kalandot okoztak a Renault Megane legénységének, és végül 20 másodperc büntetéssel az abszolút 11., és a P13 kategória hatodik helyén zártak.

“Számunkra a verseny egyértelműen a lassítókon úszott el. Rögtön az első gyorsasági szakaszon az utolsó lassítót úgy találtuk el, hogy majdnem felborultunk. Következő gyorsokon már jobban figyeltünk ezekre, és nem hibáztunk, de ennek ellenére nem voltam elégedett az időkkel. Az utolsó szakaszon szintén romboltunk egy lassítót, de ott az út minősége miatt volt nehéz jó féktávot venni. Dobálós és olvadt bitumenes volt az aszfalt. A mezőny nagy része sajnos ugyanígy járt azon a helyen.”

A páros azonban magával sem volt elégedett, ismerte be a kaposvári pilóta.

“Magunkkal sem voltam elégedett. Sokat hibáztunk és nem voltunk a toppon. Ez sajnos előfordul, tanulunk ebből is. Nem igazán jött jól ez nekünk az Egerben történt kiesésünk után. A megszerzett pontok alapján maradtunk az abszolút 5. helyen a bajnokságban, a P13 kategóriában pe4dig a harmadik helyen. Az autó jól működött, és célba értünk ez a két dolog volt pozitív számunkra a hétvégén. Gratulálok a többieknek! Ha minden jól megy, Kazincbarcikán ott leszünk, és összerakjuk magunkat mi is.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss