2022. december 06. 02:47
KezdőlapORBA Mecsek Rally nem maradhat ki Osváth naptárából

A Mecsek Rally nem maradhat ki Osváth naptárából

-

- Hirdetés -

A hazai bajnokság legtradicionálisabb futamán, az 55. Mecsek Rallyn Osváth Péter és Papp Tamás is rajthoz áll a Skoda Fabia Rally2 evo-val. Ugyan 2022-ben csak a „kedvenc” hazai futamaikon látjuk Osváthékat, ezzel együtt az a szezon előtt sem volt kérdés, hogy a kék-fehér Skoda ott lesz a Széchenyi téren felállított rajtban.

Persze a Velenje Rallyn elszenvedett bukás miatt akadt javítani való a technikán, de a két verseny közötti szünet bőven elégnek bizonyult, hogy a csapat rendezze a sorait.

- Hirdetés -

„Az autón hála Istennek a kaszni nem nagyon sérült, csak a csavarozható elemek: ajtók, sárvédő, hátsó sárvédőszélesítés és a futóműben egy-két darab. Volt vele munkánk, de túl vagyunk rajta, időben elkészültünk.” – mondja Osváth Peti.

„A Mecsek Rallyt nagyon szeretem, az itteni szakaszok mind kiválóak. Szép a környezet, Orfű gyönyörű, a rendezvény is jó szokott lenni, szóval egyértelmű, hogy nekünk is itt a helyünk. Cered mellett Árpádtető és Bakonya a másik két hatalmas kedvencem, ott bármelyik irányba mehetnénk, akár egész álló nap. A kelet-mecseki szűk, erdőgazdasági utakat is jók, szóval egy klasszik Mecsek vár ránk. Az előrejelzések szerint az időjárás is jó lesz, tehát kívánni sem lehetne jobbat.” 

- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legutóbb épp a változékony körülmények tréfálták meg Osit és egy nagyobb perec után mindig ott a kérdés, hogy hagyott-e, illetve, ha igen, akkor mekkora nyomot a pilótán?

„Egy ilyen esést mindenképp ki kell mozogni. A legjobb recept az, ha azonnal visszaül az ember. Velenje óta eltelt három hét és a Mecsekben keményen nyomni kell majd a gázt. Bombaerős a mezőny és én nem fogok feltartott kézzel csatába szállni, gyorsan kellene menni. Éles körülmények közt azonnal kiderül, hogy maradt-e bennem valami a bukásból. Ha rögtön az elején elkapom a fonalat, akkor jó lesz a verseny. Tavaly hatodikak voltunk, ezzel az eredménnyel idén is kiegyeznék.”

Friss