2024. március 29. 12:49

KezdőlapORBVelenczei, Vincze és Turán is kicsúszott

Velenczei, Vincze és Turán is kicsúszott

-

Mozgalmas reggele volt a Mecsek Rally élmezőnyének, hiszen Vincze Ferenc, Turán Frigyes és Velenczei Ádám is kisebb kalandba keveredett. Az élen már a szombat reggeli gyorsaságin változás történt, Mads Ostberg vette át a vezetés Velenczei, Vincze és Turán előtt.

Három gyorsasági szakasz várt a Mecsek Rally résztvevőire szombat délelőtt: Hatos–Trefortpuszta, Árpádtető–Orfű valamint Hetvehely–Golgota.

Az első szakaszt nagyjából a mezőny felénél etappá kellett nyilvánítani a Viszló–Patkó kettős balesete miatt, akik a hírek szerint a hidas bukkanó után estek le az útról. A balesethez a rescue és a mentő is bement. A jelenlegi hírek szerint mind a sofőr, mind a navigátor jól vannak.

A nap az új gyorsaságival kezdődött, amin a Vincze–Németh páros lecsúszott egy mezőre, de a Turán–Farnadi kettősnek is volt egy kalandja.

Az Ostberg–Barth duó azonban alaposan lepirított 4,5 másodperc előnnyel megnyerték a szakaszt és átvették a vezetést. Árpádtetőn szintén szakaszt nyert a norvég–svéd páros, de Hetvehelyen – ahol a nem teljesen pontos itinerre panaszkodtak – „csak” második időt autóztak. Ennek ellenére a szombati első kör végén megtartották első helyüket.

A szombati első gyorsaságit megúszta kaland nélkül a Velenczei–Vánsza duó, a másodikon azonban nekik is volt egy kisebb kalandjuk. A kör végére azonban sikerült összeszedniük magukat és egy szakaszgyőzelemmel csökkentették hátrányuk 5,9 másodpercre.

Vincze Feri a szombati harmadik szakasz előtt ijesztett magára egy kicsit, amikor majdnem elkésett a rajtból, de végül sikerült időben megérkeznie és 10,6 másodperc hátránnyal állnak a harmadik helyen.

Turán Frigyes az autó beállítására panaszkodott, Árpádtetőn túl kemény volt, de Hetvehelyre olyan jól sikerült átállítani a Polo R5-öt, hogy akkor meg azért veszített Frici, mert nem hitte el, hogy jobban is nyomhatja. Összetettben 43,6 másodperc hátránnyal áll  a negyedik helyen.

László Martin tartja az ötödik helyét, Klausz Kristóf egyet lépett előre a hatodikra, míg Német Gábor egyet vissza a hetedikre. Utóbbi a rajt előtt cserélt defektes kereket, így jobb hátra nem megfelelő abroncs került fel, ami miatt egy lassítót is elvittek.

Délután ugyanezen a három pályán ér véget a verseny.

A Mecsek Rally eredményei itt követhetők.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss