2024. április 18. 22:13

KezdőlapORBOroszlány Rally: Zákányi negyedik győzelme öt verseny után 

Oroszlány Rally: Zákányi negyedik győzelme öt verseny után 

-

Zákányi János és Vidécz Zsolt szerezte meg a győzelmet az Oroszlány Rallyn, a Rally3-as bajnokság idei ötödik futamán, így még közelebb került az év végi első helyhez. Fenyvesi Péter és Toloczkó Péter a második, míg a címvédő Bíró Gergő és Bíró Balázs a harmadik helyen ért célba. 

Öt futam után már négy győzelemmel vezeti a Rally3-as bajnokságot Zákányi János és Vidécz Zsolt, akik Oroszlányban sem találtak legyőzőre. 

A ladás párost bár a nyitó szakaszon még megelőzte Rácz Gábor és Szíjjártó Róbert, azonban a VFTS-sel a második szakaszon kiállni kényszerültek főtengelytörés miatt. 

Ráczék korai búcsúja után pedig Zákányiék álltak az élre és a pozíciót már nem is engedték ki kezükből, hat szakaszból összesen ötöt nyerve magabiztosan szerezték meg a győzelmet Fenyvesi Péter és Toloczkó Péter előtt. 

Kapás János és Kapás Szilvia még csatában lehettek volna a második helyezésért, azonban 40 másodpercnyi büntetésük miatt a hatodik helynél előrébb nem tudtak zárni. 

Zákányiék bajnoki riválisai nagyon lassan kezdtek, azonban később folyamatosan gyorsulva a bajnoki negyedik helyről induló és címvédő Bíró Gergő és Bíró Balázs a harmadik helyig tudott fellépni, míg a bajnoki második helyről kezdő Geng Bence és Geng Ferenc az ötödik helyen ért célba. 

Az Oroszlány Rallyt követően Zákányiék tovább növelték 42 pontos előnyüket, a bajnokságból pedig még két verseny van hátra. 

Oroszlány Rally, nem hivatalos végeredmény (Rally3) 
1 #401 Zákányi János / Vidécz Zsolt Lada 2105 26:58.2 (0:10)
2 #420 Fenyvesi Péter / Toloczkó Péter Lada 2101 +13.6
3 #403 Bíró Gergő / Bíró Balázs Opel Astra +24.7
4 #412 Hollósi Endre / Doleschall István Lada VFTS +28.7
5 #402 Geng Bence / Geng Ferenc Honda Civic +30.3
6 #427 Kapás János / Kapás Szilvia Honda Civic Type-R +59.0 (0:40)
7 #406 Géczi László / Dudás István Márton Lada 2107 +1:12.3
8 #425 Jóna Gábor / Garam Balázs Lada 2107 +1:33.1
9 #422 Mészáros László / Kisztner Csaba Lada 2107 +1:45.3
10 #424 Vass Károly / Hoferka Péter Lada 21013 +1:49.2 (0:20)

További eredmények


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss