2024. április 20. 18:22

KezdőlapORBVincze Ferenc: Szeretnénk végre célba érni a Zemplénben 

Vincze Ferenc: Szeretnénk végre célba érni a Zemplénben 

-

Hihetetlenül hangzik, de Vincze Ferenc számára komoly mumus a Zempléni ORB futam, mert korábban még nem sikerült célba érnie. 

Vincze Ferenc és Németh Gergely az ORB Rally1-es pontversenyének második helyéről várja a hétvégi Zemplén Rallyt, miután a szezon korábbi futamain öt második és egy harmadik helyet szerzett. 

Most azonban a Rally Hungary korábbi szakaszain rendezik a Zemplén Rallyt, mely korábban még nem tudott célba érni, így ezúttal már ennek is örülne a skodás pilóta. 

“Tetszenek ezek a pályák, viszont elég nehezek – mondta Vincze Ferenc a Rallycafe.hu oldalnak. – Még sosem sikerült célba érnem rajtuk, de ameddig mentünk, a szakaszeredmények általában jók voltak. Bizom benne, hogy most megszakad a rossz sorozat és célba tudunk érni egy szép helyen.” 

A 2019-es magyar bajnok áll a legközelebb a bajnoki éllovas Mads Ostberghez, azonban ennek ellenére komoly szerencsére is szüksége lesz, ha megszeretné nyerni az idei sorozatot. 

“A bajnoki cím megszerzéséhez már nagy szerencse kellene. Nem csak rajtunk múlik már. Mi megteszünk mindent, de a bajnoki címhez az is kell, hogy Mads Ostberg nagyon minimális pontszámot szerezzen.” 

Fotó: Sári Péter

A Zemplén Rally szombat reggel kezdődik. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss