2024. április 19. 06:40

KezdőlapORBPető Norbert idén sem szállna le a dobogóról

Pető Norbert idén sem szállna le a dobogóról

-

Dr. Pető Norbert és Kiss Róbert 2021-ben kezdett versenyezni a Rally3-ban és azonnal kategóriája harmadik helyét szerezte meg, amit tavaly már ezüstre tudott javítani. A suzukis páros idén kissé erősebb autóval fog indulni, és szeretne ismét dobogóra állni.  

“Türelmetlenül várjuk már az új szezont – mondta Pető Norbert a RallyCafe.hu oldalnak. – Kicsit fejlesztjük az autót 2023-ra, végre kap egy Vemset és vezérműtengelyeket, amitől jó pár lóerőt remélünk. Nekem tetszik az új MNASZ versenynaptár is, örülök, hogy vannak régi-új helyszínek és nem kell minden versenyre 250 km-t utazni.”  

A budapesti pilóta és navigátora szeretne idén is dobogóra állni, lehetőleg ismét javítva egyet az év végi helyezésen.  

“Idén is teljes szezont szeretnénk menni, minden valószínűséggel az ORB3-ban. Most, hogy az új RVSZ megszületett, egyeztetek a P11 kategóriatársakkal, lényeg, hogy minél többen legyünk! Két éve kezdtem a versenyzést, 2021-ben bronz, 2022-ben ezüst jött össze a bajnokságban. Ebből kiindulva realitás lehet a dobogó, bár idén úgy tűnik szerencsére sokkal erősebb lesz a kategória. Elégedett a bajnoki címmel lennék, hisz ez a versenyzés lényege. De ehhez nekem rengeteget kellene fejlődnöm, illetve jó lenne, ha végre a műszaki problémák is elkerülnének.” 

Fotó: Sári Péter

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss