2024. március 28. 20:36

KezdőlapORBGyerekkori álmait akarja megvalósítani Ikotics Mátyás

Gyerekkori álmait akarja megvalósítani Ikotics Mátyás

-

Több éves kihagyás után váltott Ladáról Hondára Ikotics Mátyás, aki a tavalyi tapasztalatgyűjtés után 2023-ban teljes szezont megy a Rally2-ben. A baranyai versenyzővel a váltásról, a két autó közti különbségről, az idei tervekről és a motivációról beszélgettünk.

Légüres térbe kerültem a Ladával. A frissen elkészült autó sem volt ütőképes, inkább csak vágyálom volt, hogy legyen egy VFTS-em. A mai úgymond űrhajókkal szemben nem volt versenyképes a mi autónk, és nem is tudtunk akkora összeget ráfordítani. Valójában nem is lett volna cél, én nem szimpatizálok azzal az iránnyal, de ez nyilván egyéni preferencia kérdése. Tetszenek, az nem kérdés, de azt gondolom, hogy azon a szinten az ár-érték arány nem annyira jó már. A lényeg az, hogy azt láttam, hogy egy Hondával jobb ár-érték arányú üzemeltetéssel eredményesebbek lehetünk, persze akkor, ha én is megfelelő szintre kerülök. Úgy hozta a sors, hogy jött egy kedvező ajánlat, és a VFTS-t elcseréltük a Civicre. Először csak néztünk rá mert minden új volt, de szerencsére Neukirchner Andrástól sok segítséget kaptunk, és a technikai részbe így hamar bele tudtunk rázódni.

Ez azt jelenti, hogy meg kellett tanulni az új autót?

Pontosan. Azokat a részleteket, amit már ismertünk a Ladán, ezen az autón is meg kellett ismerni. Plusz a kihagyást is éreztem, és újra fel kellett vennem a ritmust. Megismertük az autó gyengébb pontjait, megtanultuk a sajátosságait, amelyek befolyásolják a teljesítményt, a kezelhetőséget. A Honda egyébként remek alap, igaz, volt néhány olyan „szakember”, aki jobb lett volna, ha nem nyúl hozzá, de ez végül is nem volt akkora baj, mert Andrisék segítségével így még jobban megismertük a technikát. Azt mondhatom, hogy a tavalyi szezonban így megkaptuk a lehetőséget, hogy előbb a Rally3-ban majd a Rally2-ben felmérjük az autó tudását és megbizonyosodjunk róla, hogy az autóval ott tudunk lenni az elejében, és innen már csak rajtam múlik. Az autóban ott a potenciál, így ha nincs eredmény, akkor tudom, hogy én nem voltam elég ügyes.

Ikotics Mátyás
foto: Ikotics Mátyás

Ritka szavak egy versenyzőtől… mit kell bele tenned az eredmény érdekében? Meg kell tanulni, hogy máshol hajt, másképp kell vezetni?

Érdekes módon nem volt nehéz az átállás az elsőkerékhajtásra. Persze belekevertem magam olyan szituációkba, hogy beleöblítettem kanyarokban, kívülről pedig azt hitték, hogy milyen bátrak vagyunk, hogy keresztben megyünk. Közben pedig ez egyátalán nem szándékos volt (nevet). Viszont nagyon kezes a kocsi, ezeket jól le lehetett fogni. Nyilván segített, hogy Zsiguliztam és nem volt diszkomfort érzésem ha csúszott az autó. Ilyen szempontból szerintem könnyebb átállni, mintha elsőkerékről kellett volna hátsóra.

Másrészről azt vettem észre, hogy meg kell tanulnom újra az elejétől a rallyt. A sprintben olyan beidegződéseket szereztem, ami jó alapot ad, de – nem lenézve a sprintet -, egészen más dolgok kellene egy hosszabb futamhoz. A mi mentalitásunk, vagyis inkább az enyém, talán még a versenyképességhez sem volt meg. Egészen másképp kell hozzáállni, már az alapokhoz is. A pályabejárás, feldolgozás és sok egyéb dolog az, amit meg kell még tanulni. Az eddigi versenyeken már felmértem, hogy mit kell másképp csinálni, ebben a szezonban igyekszünk ezt megtenni. Mondok egy példát. A Zemplén Rallyn mentünk mondjuk 1.8 gyorsaságit amikor 30 km/h-val leütöttük a hűtőnket. Azokat a részeket, ami nekem nagyobb falat volt viszonylag stabilan abszolváltuk, aztán az egyszerűbb szakaszon jött a hiba. Mindez azért, mert pályafeldolgozásnál nem volt jó a fókusz, és nem írtam fel, hogy a híd másfél méterrel szűkebb, mint az út. A kanyar előtt megoldottuk a féktávot, aztán a kigyorsításon egyenesen belehajtottam az árokba egy olyan hiba miatt, amit a pályafelírásnál követtem el.  Szóval tudatosabban kell versenyezni, nem azzal a lendülettel, mint a sprinteken, és elfogadni, hogy nem egy gyorson kell megnyerni a versenyt. Kellenek a kilométerek, kell a higgadtság és a türelem.

Ezek az idei célok?

Igen, a Rally2-ben tervezünk teljes szezont, Szabó Bencével. Ő is pécsi, hasonló korúak vagyunk, együtt járunk edzeni, egy hullámhosszon vagyunk. Bencének nagyobb a tapasztalata, nyugodt, higgadt, tudja mikor kell lassítani vagy gyorsítani engem, így ő lehet a stabil pont az autóban. Úgy tűnik meg is van a szezonhoz a háttér, köszönhetően a támogatóinknak. Ha az idei nehéz pénzügyi év nem írja át a terveket akkor minden futamon ott leszünk.

Ikotics Mátyás
foto: Ikotics Mátyás

Hogy tetszik a naptár?

Nekem tetszik. Vannak benne újdonságok. Baranyaiként kicsit sajnálom, hogy a Mecsekben csak egy verseny van, de cserébe más olyan környékre, ahol eddig nem volt verseny eljutunk, így szerencsére országosan jobban kiterjed a rally. Esztergomot nagyon várom, de tulajdonképpen mindegyik futamon szívesen indulok, ahol rallyzni lehet, oda örömmel megyek.

Mi motivál? Családapa vagy, élettapasztalatod is van bőven, de a lelkesedés ugyanaz.

Azért egy erős öt évet kihagytam. A Mediterrán Rallyn, ahol hosszú idő után újra élesben mentünk, azt kértem a navigátoromtól, hogy ne mondja el az időket, nem akartam tudni, hogy mennyire vernek el. Előtte sem volt annyira sok tapasztalatom, és az öt év kihagyás erre még rátett egy lapáttal. Pontosan tudtam a saját korlátaimat, de amikor megláttam, hogy az első versenyen tudunk egy új autóval az elejében menni, akkor visszajött a régi lelkesedés és picit az önbizalom is. Most, hogy a Honda van, kicsit más lett minden. A család is motiváltabb, a veszprémi rövidre sikerült futam után ők segítettek, hogy elindulhassunk a Mikulás Rallyn.

Ezek mind motiválnak, de legbelül én még mindig a tízéves gyerek vagyok, aki kívülről tudja a 99-es Rally Mániát, rongyosra nézte a kazettát, és a rallyról álmodik.

Ezt az álmomat akarom megvalósítani, azt, hogy eredményesen és gyorsan tudjak menni. Most úgy érzem a Rally2 lehet az a bajnokság, ahol ezt el tudom érni. Az első évben nyilván tanulni kell, aztán a következő években szeretnék előre lépni, és majd meglátjuk, hogy ebből mit tudunk megvalósítani.

Ikotics Mátyás
foto: Ikotics Mátyás
A képek készítői: Gajár Gyula, Bitto Zsolt, Bertók Gábor, Salánki Gábor

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss