2024. március 29. 15:12

KezdőlapORBAz eddigi legkomolyabb feladat vár Zagyva Dorkára, debütál az ORB1-ben

Az eddigi legkomolyabb feladat vár Zagyva Dorkára, debütál az ORB1-ben

-

Az idei szezon első felében ORB2-ben szeretne indulni Zagyva Dorka, ám a szezonnyitó Székesfehérvár Rallyn napi licenccel mutatkozhat be az Országos Rally Bajnokság mezőnyében. Navigátora ezúttal is édesapja, a rutinos murva versenyző, Zagyva Lajos lesz. 

A tavalyi R-Cup Challenge után idén egy osztállyal feljebb lépett Zagyva Dorka és a szezon első felében régi hűséges társával, a Citroën C2 R2 Max-szal másodosztályban szeretné gyarapítani tapasztalatait. Év közben érkezik meg a csapat új autója, egy Peugeot 208 Rally4. Ha Dorka megfelelő eredményt ér el, és jogosulttá válik az ORB1-es licencre, akkor a Peugeot Kupában szeretné befejezni a szezont.  

Ehhez azonban rengeteg tapasztalatra és elsősorban sok befejezett versenyre van szüksége. Ezért is döntöttek úgy édesapjával, hogy napi licenccel, az első osztályú mezőny mögött indulva, rajthoz állnak az Országos Rally Bajnokság nyitófutamán, a Székesfehérvár Rallyn. 

A télen a Citroën C2 R2 Maxot szinte teljesen újjá építették, amit Királyszentistvánon próbáltak ki az elmúlt hétvégén.  

„Közel négy hónapja ültem utoljára versenyautóban, úgyhogy nagyon vártam már a tesztet – mondta Zagyva Dorka. – Szükség is volt rá, hogy visszajöjjenek a mozdulatok. Számomra már az is nagyon nagy feladat, hogy az R-Cup után idén ORB2-ben versenyezzek. Hát még, hogy mindjárt az első versenyemen egy teljes ORB1-es távot teljesítsek. Jó alkalom a Székesfehérvár Rally a tapasztalatszerzésre. Apu mindig azt mondta a versenyek előtt, hogy a célban karcmentes legyen az autó, és a kormányközép is meglegyen. Ez a tervem most nekem is. Az időeredménynél sokkal fontosabb lesz, hogy minden gyorsaságin célba érjünk és tapasztalatot szerezzek. Mondanom sem kell, hogy mennyire izgulok, még is csak azokon a pályákon fogunk versenyezni, ahol apu nagyon jól ment. Ráadásul pénteken lesz még egy középfokú nyelvvizsgám is… Már nagyon várom, hogy elrajtoljunk egy ORB-futamon is.“ 

Hasonlóan vélekedik Dorka édesapja, Zagyva Lajos is, aki nem csak a navigátori ülést foglalja el, hanem a Citroën C2 R2 Max építésében is kivette a részét.  

„Nagyon bölcsen tettük, hogy elmentünk tesztelni – mondta Zagyva Lajos. – Dorkának is szüksége volt, hogy visszarázódjon, de az autót is ki kellett próbálnunk. Két műszaki hiba jött elő, amit tudtunk orvosolni, szerencse, hogy ezekkel nem versenykörülmények között kellett foglalkoznunk. Sokan kérdezik, hogy milyen eredményre számítunk. Egyetlen célunk van, hogy célba érjünk. Ez lesz Dorka számára az első hosszú, kétnapos verseny, azt gondolom, hogy még azt a tempót sem kell autóznunk, mint amit a Mikulás Rallyn, be kell osztani a technikát és magunkat is. Kemény feladat előtt állunk mind a ketten, nagyon össze kell szednünk magunkat, de izgalmas lesz ezt a versenyt közösen teljesíteni.“ 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss