back to top
2024. október 15. 05:50

KezdőlapORBElrajtol a rally évad – Hoffer Zsolt interjú

Elrajtol a rally évad – Hoffer Zsolt interjú

-

Hoffer Zsolt vezetésével december eleje óta dolgozik a Rallysport Bizottság a szakág megújításán. A 2023-as Székesfehérvár Rally az első olyan esemény, ahol a szurkolók is találkozhatnak az eddig elvégzett munka első eredményeivel. Az RSB vezetőjével arról beszélgettünk, hogy eddig a pillanatig mennyi munkát sikerült elvégezni.

Négy hónapja dolgozik az új RSB, milyen szempontok mentén kezdtétek el a munkát, melyek voltak a főbb prioritások?

December elsején éjszaka elkezdtünk dolgozni, az új elnökség programja által kijelölt mezsgyén. A rally társadalom is változást szeretett volna, de míg a változás szót mindenki érti, azt, hogy ez mögött milyen tartalom van, meg kellett érteni és értetni a szereplőkkel. Ezért elkezdtem úgy építkezni, hogy megkerestem azokat, akikkel együtt el tudom érni azt, amit a saját értékrendem szerint meg akartam valósítani, és emellett meg kellett érteni az üzeneteit a különböző bajnokságoknak, illetve versenyzői rétegeknek. Szerveztem saját magam is fórumokat, ahol meghallgattam a versenyzőket, rendezőket, a szimpatizánsokat, köztük azokat is, akik az előző korszak értékeit elismerték. Nem biztos, hogy egyezett a véleményünk, de ezeket az információkat is összegyűjtöttük, és ebből tudtuk kialakítani azt, hogy milyen irányba kell dolgozni.

Hoffer Zsolt
foto: Hoffer Zsolt

A felsorolt szereplők érdekei, egybe esnek a szurkolók érdekeivel? Ha jó a versenyrendszer, jól érzik magukat a versenyzők, akkor a szurkolók is jó versenyeket látnak?

Azt gondolom, hogy igen, de emellett sok nézővel is találkoztam és meghallgattam őket is. Nagyon gyorsan készítettünk egy szakágvezetői oldalt is, ahol nagyon sok üzenetet és levelet kaptam. Fontos szempont volt, hogy ne csak magunknak szervezzünk versenyeket, hanem a nézőknek is, a látványért az élvezetért, a pozitív visszajelzésekért. Ez egy nagyon nagy közösség, ahol mindenki megtalálhatja, hogy mi az, ami számára élményt ad.

Látványos eredménye a munkátoknak a versenynaptár, talán úgy is fogalmazhatunk, hogy ez az ami közvetlenül érint minden szereplőt. Ezzel elégedett vagy, esetleg a 2023-as naptár egy első lépcsőfok, ahol még kompromisszumokat kellett kötni?

Ahogy eddig is mondtam, és még sokszor el fogom mondani, ebben az esetben is több szempontot kellett figyelembe venni. A cél az volt, hogy a nehéz gazdasági környezetben is megrendezhető versenyeket tartalmazzon a naptár. A külföldi bajnokságokat is megvizsgáltuk, és azt láttuk, hogy ezek általában hat futamból állnak, ez lehet most a realitás. Két murvás verseny is a célok közt szerepelt, ezeket nyári időszakra, egymástól nem túl távol szerettük volna. Ebben az esetben nem kell autót átépíteni, csak felfrissíteni a technikát a két verseny között. Aztán az FIA módosította az előzetesen bejelentett Mecsek Historic Eb időpontot, ezáltal minden odébb tolódott. Mindeközben a saját terveinken felül figyelembe kellett vennünk a környező országok versenyeit, a Forma-1-et, fesztiválokat, a többi szakág versenyeit, a környezet- és tájvédelmi szabályozásokat és még sokáig sorolhatnám. Végül két lehetőségünk maradt a második murvás futamra. A Rally Hungary után, novemberben érthető okok miatt nem akartuk, mert akkor sokan nem indultak volna. Így maradt a második lehetőség, hogy március végén és április elején murvás futammal kezdünk. Két aszfaltos futam, a Mecsek Rally és a Rally Hungary adott volt, így még két verseny kellett mellé. Mivel Győr irányából a számítottnál is nagyobb nyitottság volt, ezért Győrre esett a választása az RSB-nek, hatodik versenynek pedig a keleti régióban szerettünk volna még egy fordulót, így a Salgó Rally lesz a negyedik aszfaltos versenyünk. Érdekesség, hogy a Salgó Rally lesz az első nagy közös futam, ahol az ORB, ORC, az ORB2, az ORB3 és a Historic is együtt indul.

Az ORB2 naptár kialakításakor a bajnokság résztvevői kérték, hogy ha lehet, idén ne menjenek murván, mi ezt elfogadtuk és így alakítottuk ki a naptárt. Viszont jövőre már nekik is legalább két murvás versenyt tervezünk.

Miért változott a bajnokságok neve?

Nemrég volt a Európa-bajnokság Portugáliában, ahol Rally2-es autók versenyeztek. De ezek nem azok a Rally2-es autók, amelyek nálunk a Rally2 bajnokságban mentek, hanem a régi R5-ösök. A Rally3 is már egy új FIA kategória, többek között én is versenyeztem egy ilyen autóval. Ezek az elnevezések nagyon sok magyarázatra szorultak, mind a szponzorok, mind a nézők felé, ezért módosítottuk az elnevezéseket egy könnyen érthető, logikus rendszer mentén.

Fotó: Hungarian Police Rallye Team

A háttérben is sokrétű munka folyt, elkészült az új RVSZ, azaz a Rally Versenyek Szabályzata, és a különféle állami szervekkel is több fontos egyeztetésen túl van a szakág.

Az RVSZ megalkotása során is számtalan egyeztetést folytattunk le, sokszor éjszakába nyúlóan folyt a munka, de azt gondolom, sikerült egy olyan korszerű szabályrendszert megalkotni, amelyre lehet építkezni.

A minisztériumi egyeztetések egyik célja az volt, hogy vissza tudjuk vinni a rallyt olyan pályákra, amelyeket környezetvédelmi okok miatt nem értünk el, illetve nem látogathatták a nézők. Eljutottunk az Agrárminisztériumba is, ahol nagyon hasznos megbeszéléseket folytattunk. Ők is elmondták, hogy számukra is fontos, hogy legyen sport Magyarországon, és emellett az is kiemelt szempont, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetvédelemre és a tudatos természetjárásra. Azt gondolom, hogy ez egy közös cél lehet, és tennünk kell minden versenyen azért, hogy megkapjunk olyan pályákat, ahová vágyik a magyar mezőny. A nézők cserébe ezért többek közt azzal segíthetnek, hogy amikor eljön onnan a rally, akkor a környezet úgy adjuk vissza, ahogy kaptuk, vagy akár egy kicsit jobb állapotban, tisztábban. Egy finn rallyversenyen már trendi az, hogy van egy szemeteszsák a nézőknél, abban gyűjtik a szemetüket, elhozzák, és egy gyűjtőponton elhelyezik. Ebben kell fejlődnünk, szemléletváltás kell. Ezen dolgozunk, de varázsütésre nem fog minden megváltozni. Én bízok a nézőkben, látom, hogy mennyit köszönhet nekik a magyar rally, és hiszek benne, hogy ők is sokat tesznek majd azért, hogy ez változzon.

A sprintversenyek is újjáélednek, kívülről azt gondolom, hogy itt kellett a legszélesebb réteggel egyeztetni, és itt jelentkezett a legtöbb szempontot összehangolni.

Március közepén végeztünk ezzel a munkával, ekkor véglegesítettük a Rally Sprint Bajnokság alapkiírását és technikai kiírását, ez is bekerül, vagy mire ez a cikk megjelenik már bekerült az RVSZ-be. Azt hiszem ezzel sikerült újraéleszteni az utánpótlást és az amatőr versenyzést. A legfontosabb szempontok közé tartozott, hogy a lehető legnagyobb számban jussanak újra versenyzési lehetőséghez a korábban garázsokba kényszerített autók és gazdáik, legyen egy átgondolt, biztonságot támogató szabályrendszer, és felismertük azt is, hogy ezen a szinten korlátozottak az anyagi lehetőségek, így ehhez igazítottuk a szabályozást. Természetesen, mint a többi bajnokság esetében ez is egy lépcsőfok, az idei tapasztalatok alapján finomítjuk majd a rendszert. Hosszú távon tervezünk a Rally Sprint Bajnoksággal, ezért a fokozatosság elve mentén hároméves folyamatban határoztuk meg a biztonsági felszerelések szabályozását. Ezzel is a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot kívánjuk elősegíteni.

Fotó: Sári Péter

Egy nemzetközi kupasorozat is megjelenik a szezonnyitón, három ország bajnokságát is érinti az új Pirelli Murva Kupa.

Mezey Tamás régóta szerette volna megvalósítani a murva kupát és amikor látta, hogy két murvás versenyt rendezünk elmondta nekünk a terveit. A román és az osztrák szövetség is támogatta a kezdeményezést, így egy hatfutamos nemzetközi Pirelli Murva Kupa indult, aminek az első állomása a Székesfehérvár Rally, a köztes állomása nyáron a Veszprém Rally, a záró forduló pedig a Mikulás Rally lesz. Emellett két román és egy osztrák futam is benne van, komoly összdíjazás lesz, és WRC-k is jöhetnek. Azt gondolom, hogy ha első évben talán nem is látszik még az, amit várunk tőle – bár én azt gondolom az év második felében már egész szép mezőny lesz -, a végeredmény egy remek sorozat lehet.

Emellett a Hankook is jelentkezett, hogy szeretnének egy kupát, így az ORC-ben létrehoztuk a Hankook 4WD Kupát, és bízom benne, hogy az itt amúgy is szép számmal induló összkerekes autók egy külön kupában mérkőzhetnek meg. Ez is egy sikeres sorozat első éve lehet.

Veszprém Peugeot
Fotó: Csatlós Norbert / Sári Péter

Ugyanakkor a Peugeot Kupa is folytatódik, a Székesfehérvár Rally nevezési listáján egészen szép mezőny szerepel.

2023-ban kiteljesedik a Peugeot Kupa, ami egyre népszerűbb, és remek lehetőséget nyújt a fiatal versenyzőknek a fejlődésre. De nem csak nekik, a Székesfehérvár Rallyn ott van az indulók közt Radó István, aki most lesz 60 éves, ezért a 60-as rajtszámmal láthatjuk újra rallyversenyen egy Peugeot 208 Rally4-gyel. A Peugeot Kupa másik fontos és örömteli értékmérője, hogy a hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János is mellé állt és tanácsaival segíti a résztvevőket. Janika aktív szerepvállalása fontos a magyar rallynak, örülünk, hogy velünk van!

Szakágvezetőként az első versenyed lesz a Székesfehérvár Rally, mit vársz ettől a hétvégétől?

Tanulást! Mit is várhatnék, december 1. óta minden nap tanulom, hogy mi a feladatom, hogy mit kell csinálnom, vagy jobban csinálnom. Örülnék, ha egy jó hangulatú futam lenne, sok nevezővel és magas nézőszámmal. Első alkalmam lesz – nem versenyzőként – részt venni egy verseny életében. Meg kell látnom, ismernem minden résztvevő feladatát, a szerepeket és természetesen a nehézségeket is. Ezeket kell kiértékelni, feldolgozni és abból továbblépni, ez lesz a feladatunk az év további részében is. Az elkezdett utat folytatjuk, látjuk, hogy a versenyzőket, szurkolókat és a többi szereplőt meghallgatva jó irányba halad a magyar rallysport.

Fotó: Sári Péter / Hungarian Police Rally Team

 

 

 

 

Friss