2024. március 28. 22:40

KezdőlapORBPénteken rajtol a 2023-as Salgó Rally

Pénteken rajtol a 2023-as Salgó Rally

-

Kedden délelőtt a sajtótájékoztatóval kezdődött a 2023-as Salgó Rally hivatalos programja. A Salgótarjánban megtartott eseményen, Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere, Szujó Zoltán az MNASZ elnöke, Őry Tamás a versenyt rendező TRP Hungary ügyvezetője, valamint Vincze Ferenc és Percze Nándor rallyversenyzők beszéltek a május 25-27. között zajló versenyről.

Az 1974 óta létező Salgó Rally Magyarország egyik ikonikus versenye, a 2023-as rally szezon első olyan futama, ahol a HUMDA Országos Rally Bajnokság minden résztvevője, az ORB, ORC, ORB2, ORB3 és a Historic kategória is együtt versenyez. A Salgó Rally nem csak a hazai rallysport megkerülhetetlen pontja, hanem a régió egyik legfontosabb sporteseménye is, ezt hangsúlyozta Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere is.

A Salgó Rally a 2022-ben várossá nyilvánításának 100. évfordulóját ünnepelt városunk múltjának közel felét végig kísérte, és kezdetei óta szűkebb pátriánk legrangosabb sporteseményének számít. A Salgó Rally ma Salgótarján sportturisztikai szempontból is legnagyobb volumenű versenye. A város és az azt körülölelő csodálatos tájak, a gyorsasági szakaszok vonalvezetése, a helyi emberek sportág iránti szeretete mind különlegessé teszik itt az autóversenyzést, a versenyre minden évben nemzetközileg is nagy figyelem irányul.

„Egy kényszerű szünet után önkormányzatunk támogatásával 2016-ban újra feldüböröghettek a versenyautók a városban és környékén. Az azóta eltelt évek bizonyították, hogy a rallynak helye van Salgótarján sportéletében, és a város sportélete és a sportág törekvései elválaszthatatlanok egymástól. Önkormányzatunk ezúttal is minden rendelkezésére álló támogatást biztosított a verseny lebonyolításhoz, bízom benne, hogy mind a versenyzők, mind a hozzánk érkező vendégek izgalmas futamot láthatnak, felejthetetlen sportélményekkel gazdagodnak, miközben megismerik a várost és csodálatos természeti környezetét, és élvezik majd a helyiek vendégszeretetét” – mondta Fekete Zsolt.

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, elsőként azt emelte ki, hogy a hazai autósport közösség olyan érték, amelynek jelentősége túlmutat a sporton.

„Hiszünk abban, hogy azok a közösségek, amelyek akár évtizedes múltra tekintenek vissza, egy-egy verseny kapcsán – ahogy a Salgó Rallynak is hagyományai vannak itt a környéken -, tudnak értékeket adni. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetségben keressük azokat a rendezőket, amelyek ebben a szellemben tudnak dolgozni, és a versenyeink helyszínén élő közösségek és a rally közössége között szoros együttműködést kialakítani. Hiszen nem csak azért jövünk ide, hogy kihasználjuk azt, hogy gyönyörű természeti környezetben, különleges erdei utakon versenyezhetünk egy hétvégén keresztül, hanem szeretnénk valami tartós örökséget is itt hagyni a közösségek számára. Éppen ezért nagyon szépen köszönöm a rendezőnek is, hogy erre törekszik, például útjavításokkal. Olyan útszakaszokat igyekszünk kijavítani, amelyeket mi két napon át használunk, és aztán itt marad tartós örökségként a helyi közösségnek. Azt gondolom, hogy csak ez a megközelítés működik a XXI. században, 2023 autó-motorsportjában.”

„Ami a Salgó Rallyt illeti, ez a szóösszetétel, hogy Salgó Rally, annyira erős, és ebben olyan lehetőségek rejlenek, amelyeket szeretnénk kihasználni, azért, ahogyan polgármester úr is említette, hogy Salgótarjánt újra beillesszük az autósport vérkeringésébe. Szeretnénk 2023-ban érvényes tartalommal megtölteni ezeket a versenyeket.”

„Tisztelettel megkérem a médián keresztül is az összes szurkolónkat, akikre most is nagyon számítunk, hogy tartsák be az összes biztonsági előírást, és ne hagyjanak például maguk után szemetet az erdőben. Volt erre jó példa már idei sprintfutamon, amikor összeszedték maguk után a szemetet a szurkolók. Arra kérek mindenkit, hogy pontosan legyen tisztában azzal, hogy mi itt vendégek vagyunk, és az autósport általános megítélését javítja az, ha mi kultúremberek módjára tudunk viselkedni. Az MNASZ indított is egy szemléletformáló kampányt, Bútor Róbert, ifj. Tóth János, Csomós Mixi és Herczig Norbert mondta el azokat a fő üzeneteket, hogy hogyan illik a XXI. században autósport versenyen viselkedni. A Salgó Rally hivatalos honlapján, a salgorally.hu oldalon, ez a film elérhető” – mondta Szujó Zoltán.

Őry Tamás, a rendező TRP Hungary ügyvezetője elmondta, hogy maga is kötődik a Salgó Rallyhoz, kisgyermekként gyűjtötte itt az első élményeit, amelyek hatására a sportág elkötelezett rajongója lett.

„Nagyon szerettem például a kisterenyei körgyorsaságit, sok élményem van a pályáról, és a Salgó Rallyk hangulatáról. Meg szeretném köszönni először Polgármester Úrnak a lehetőséget, hogy egy ilyen nagymúltú rendezvényt megpróbálunk újra a régi fényében felépíteni. Ehhez támogatókra van szükségünk, ezért köszönöm Salgótarján Megyei Jogú Város támogatását, és a partnereinknek, a Tippmixnek, a CSABAcastnak és a Zöld Élet Szociális Szövetkezetnek, nélkülük ez a rendezvény nem jöhetett volna létre.”

„Rendezőként nekem az a legfontosabb, hogy a versenyzők és a szurkolók is jó szájízzel menjenek haza, és nem utolsósorban azokon a településeken lakók, akiknek a hétvégén egy picit beavatkozunk az életébe, ők is élményt kapjanak a rendezvénytől és ne bosszúságot. Nagyon megváltozott a világ, ma már egy verseny rendezésénél rengeteg szempontot kell figyelembe venni. Nagyon sok egyeztetés folyt képviselőkkel, polgármesterekkel, helyi lakosokkal, hogy felmérjük az igényeket. Ahogyan Elnök Úr is említette, próbálunk egy picit hozzájárulni úgy a térség életéhez, hogy valamit hagyjunk magunk után. Erre jó példa a ceredi önkormányzattal létrejött megállapodás, hogy használhatjuk az utat, nem csak idén, hanem a következő években is, mi pedig megoldottunk egy olyan problémát, amit ők nem tudnak megoldani. Cered és Tótújfalu között rendbe hoztuk azt az utat, amit mi most két napig használunk, az itt élők élete viszont a következő években könnyebb lesz ezáltal. Úgy gondolom, hogy ezzel minden érintett jól jár, és a verseny minden helyszínén igyekszünk azon dolgozni, hogy picit jobb állapotban adjuk vissza a környezetet, mint ahogy átvettük.”

„Sajnos az élet nem várt problémák elé állított minket, az időjárás miatt még kedden is javítási munkák zajlanak, mert az óriási esőzés elmosott egy utat, amit helyre kell állítani. Nekem nagyon öröm, hogy több mint 150 nevezés érkezett, ez azt jelenti, hogy a versenyzők igénylik ezeket a versenyeket. Számomra nagyon fontos a tradíció, és ebben a térségben és a városban a rallynak nagy tradíciója van. Ha lesz lehetőségem azért tenni, hogy ez a tradíció méltóképpen folytatódjon, akkor a jövőben is örömmel dolgozom a Salgó Rallyért.”

Vincze
Fotó: Korda Racing

2022-ben a hazai bajnokság második helyén végzett Vincze Ferenc. A szécsényi pilóta az év első ORB futamán is második lett, a számára hazai pályán zajló Salgó Rallyn a győzelemért száll harcba, ezúttal Percze Nándor navigátorral.

A Salgó Rallynak nagyon nagy kultusza van. A hetvenes- nyolcvanas években is nemzetközi versenyeket rendeztek itt, több tízezer, lehet, hogy százezer ember is kilátogatott ezekre a versenyekre. Egy héttel előtte már kijöttek, sátraztak, úgyhogy a Salgó Rallynak nagyon nagy hagyománya van, és ezt jó érzés tovább vinni. Nagyon jó gyorsasági szakaszok vannak, például ilyen a ceredi gyorsasági. Ez egy világbajnoki szintű pálya, rengeteg kanyarral. Magyarországon kevés ilyen szakasz van, úgyhogy meg kell ezeket becsülni, mi pedig örülünk, hogy ezeken a szakaszokon versenyezhetünk” – mondta Vincze Ferenc.

A navigátor, Percze Nándor a felkészülésről és a verseny kezdetéről is beszélt: „Mi is helyiek vagyunk, Nógrád vármegyében, Szécsényben lakunk, így a Salgó Rally számunkra is különleges verseny. A konkrét felkészülés a pályabejárással kezdődik holnapután. Eddig az autó felkészítésével foglalkoztunk, most pedig egy rövid teszttel próbálunk ráhangolódni a versenyre.”

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss