2024. április 20. 00:56

KezdőlapORBPSZA Motorsport: Igazi klasszikus verseny lesz komoly pályákkal a Salgó Rally

PSZA Motorsport: Igazi klasszikus verseny lesz komoly pályákkal a Salgó Rally

-

Népes mezőnnyel érkezik az idei második bajnoki fordulóra a PSZA Motorsport csapata Salgótarjánba. Az idei évben most először lesz, hogy mind a négy bajnokság egy helyszínen versenyez.  

„Nagy fejtörést okoz a csapatnak, hogy mindenki a Salgó Rallyn indul, hiszen három bajnokságban is futtatunk autókat – árulta el a verseny előtt Szabó Árpád a csapat koordinátora. – A sátraink alatt hét autó lesz megtalálható és összesen tizenkettő párost neveztünk. Azt gondolom, hogy ez egy igazi klasszikus májusi verseny lesz komoly pályákkal, ahol az ORB1-es versenyzők először mehetnek aszfalton. A Peugeot Kupa most is nagyon népszerű és mivel Berta Laci Székesfehérváron jól teljesített most is az élmezőnybe várjuk őt. A kupában borzasztóan nehéz lesz jó eredményt elérni, hiszen sok nyerésre esélyes pilóta vesz részt a futamon.” 

Fotó: Sári Péter

“Hasonlóan nagy csata várható az ORC P13-ban, ahová csapatunkból három versenyző is nevezett. Igazi házi verseny résztvevői lesznek Hinger Dávid, Papp Arnold és Helembai Zsolt, és hasonlóra számíthat Szőnyi András is, aki hosszú idő után visszatér a küzdelmekbe.” 

Fotó: Sári Péter

“ORB2-ben Szetei Norbert gőzerővel készül a revansra, valamint Furák Ádám és Endrődi Laci is a nyergesi fiaskó utáni sikerben bízik. Rajtuk kívül még Szombathelyi Peti és Zsolna Józsi indul a Historic mezőnyében.” 

Fotó: Sári Péter

“Nagy reményeink vannak a hétvégével kapcsolatban és bízunk benne, hogy minden párosunk mosolyogva távozik majd a versenyről. Komoly feladat elé néznek a szervizes fiúk is, hiszen a hét autó jó nagy falat lesz mindenki számára.”

Fotó: Sári Péter

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss