back to top
2024. október 09. 18:00

KezdőlapORBÍgy szerepeltek idén az ORB3 bajnoki címére esélyes versenyzők

Így szerepeltek idén az ORB3 bajnoki címére esélyes versenyzők

-

A hétvégén rendezik a Diósgyőr Rallyt, mely az ORB2 és ORB3 bajnokság számára is a szezonzáró lesz. Az ORB3-ban pedig még öt versenyző harcolhat meg a bajnoki címért. 

A szezonzáró Diósgyőr Rally előtt még hatan lennének esélyesek az ORB3-as abszolút bajnoki címre, Péter Pál 7 pont előnnyel rendelkezik a bajnokság élén Lenkey Ákos előtt, míg Tamás Gyula 9, Békési Richárd 14, Rácz Gábor 20 pont hátrányban várhatja az utolsó versenyt. Oberling Krisztián még ugyancsak ledolgozhatná 21 pontos hátrányát, azonban Diósgyőrben már nem áll rajthoz. 

Ki hogy szerepelt az idei bajnokságban a bajnoki címre pályázók között? 

Péter Pál és Dudás István Márton még hatodik helyezéssel kezdett a Nyerges Rallyn, míg Salgó Tarjánban csak kilencedik lett, a Mecseken pedig nem is álltak rajthoz. Egerben azonban megszerezték első győzelmüket 2023-ban, míg Győrben ugyancsak nyerni tudtak a Honda Civic-kel. 

Lenkey Ákos és Drótos Cintia azonban már a szezonnyitón győzelemmel kezdtek, majd a Salgó Rallyn második helyen zártak, a Mecseken pedig ugyancsak nem találtak legyőzőre a Lada 2101-gyel. Az utóbbi két verseny azonban nem sikerült számukra jól, hiszen Egerben kiestek, míg Győrben egy technikai szabálytalanság miatt kizárták őket, ennek köszönhetően pedig elvesztették bajnoki első helyüket. 

Lenkey
Fotó: Sári Péter

Tamás Gyula és Sztrakon Bence a Nyerges Rallyn a harmadik helyig vezették Lada 2105-ösüket, majd ezt a Salgótarjáni hatodik hely követte, a Mecseken pedig nem sikerült célba érniük. Egerben azonban ismét sikerült második, míg Győrben harmadik helyen zárniuk. 

Békési Richárd és Bernát Martin Zsolt számára nem volt túl sikeres a Nyerges Rally, hiszen csak 11. Helyen tudtak célba érni, azonban a folytatás annál jobb volt, hiszen a Salgó Rallyt már második helyen zárták, a Mecseken és Egerben pedig harmadik helyen végeztek. Azonban Győrben nem sikerült a célba érés a BMW 320-szal. 

Rácz Gábor és Gyöngyösi Marcell pedig a szezonnyitón nem tudott célba érni, azonban a Salgó Rallyn már az ötödik helyet szerezték meg, majd a Mecseken negyedik helyen végeztek, hogy aztán Egerben a hatodik, míg Győrben ismét negyedik helyen zárjanak a Lada VFTS-sel. 

Oberling Krisztián és Mitnyik János bár a maximumnál is többet hozott ki Suzukijukból, a szezonzárón már nem állnak rajthoz, így nem tudnak javítani a Diósgyőr Rally előtt elfoglalt abszolút 6. helyükön. 

Igazán komoly, és nagyon szoros csata várható tehát Diósgyőrben az ORB3-as abszolút bajnoki címért, a legnagyobb esélye talán a már futamgyőzelmet is elérő Péter Pálnak és Lenkey Ákosnak van, de Tamás Gyula és Békési Richárd, valamint némi szerencsével Rácz Gábor is még oda érhet az év végi első helyre. 

Friss