back to top
2024. május 22. 23:15

KezdőlapERCA taktikus versenyzés diadala – Kerék Balázs így látta az idei Rally...

A taktikus versenyzés diadala – Kerék Balázs így látta az idei Rally Hungaryt

-

Habár az ERC mezőnyébe nem neveztek, kedvenc talajukon, „csinosnak” mondható 4-ik helyen végezett az Eb-mezőnyben a Kerék Balázs–Váradi Zoltán kettős. Az ORB ezüstje és a Peugeot Kupa első helyével pedig eredményesen kezdték a 2024-es évet.

Jól sikerült a 2024-es szezonkezdet, számoltatok előzetesen ilyen eredménnyel?

Kerék Balázs: „A murva a kedvenc talajom, illetve a tavalyi tragikusan véget ért Veszprém Rallyn is az első helyen álltunk, amikor megszakították a versenyt, tehát az előzőek okán azért bíztam benne, hogy az ORB-s mezőnyben a 2WD elejében tudunk szerepelni. Az ERC-be nem neveztünk, mert nem megyünk külföldön, de egy ilyen virtuális negyedik hely az eszünkbe sem jutott.”

Miként jött össze az az eredmény?

„Érdekes módon nem a gyorsaságunk okán. Már az elejétől láttuk, hogy mire a 2WD odaér a pályákra, addigra azok brutális állapotban lesznek, illetve, ha előzetesen belegondoltunk, hogy a magyar versenyek távja azért ezeknek csak kétharmada szokott lenni, így számoltunk vele, hogy nagyon be kell osztanunk az autót és a gumikat. Már az első gyorsokon láttam, hogy ha fokozom a tempót, akkor abból garantált defekt vagy műszaki hiba lesz minimum 2-3 perces hátránnyal, és mivel az ellenfelek sorban kapták a defekteket, illetve szenvedtek műszaki hibáktól, a fókusz leginkább ezek elkerülésén volt.”

Kerék Balázs, Peugeot, Rally Hungary
Fotó: Sári Péter

Könnyebb így versenyezni, hogy beosztod a technikát és a gumikat?

„Egyértelműen nem. Nagyon frusztráló, ha nem mehetsz a saját ritmusodban, illetve villám gyorsan bukható a megszerzett előny is. A vasárnapi 2. helyünk gyorsan elillanhatott volna, hiszen az első iszkai gyorson sikerült 21 másodpercet elbuknunk az előnyünkből, és erre reagálni kellett. Nehéz felmérni, hogy milyen tempó az, ami még tartja az előnyt, de nem is jár defekttel. A következő gyorsokon ezt a „bekapott” 21 mp-t azonnal le kellett dolgozni, hogy biztonságos legyen a „távolság” a 3. helytől. Szerencsére ez Tésen, illetve a Nagylőtéren bőven sikerült.”

Akkor ez egy taktikai eredmény lett a végére?

„Abszolút! A rally egy megbízhatósági sportág is, nem elég a gyorsaságik nagy részén komoly tempót diktálni, nagyon kell használni a fejed is. Nekünk ez most szerencsére bejött, és az évek során elszenvedett ezernyi balszerencsés szituáció után mondhatom, hogy Fortuna maximálisan mellénk állt, de már azért ideje is volt ennek.”

Mi a terv a további versenyekre?

„Próbálunk alázatosan hozzáállni, rendesen felkészülni és a munka azért mindig meghozza a gyümölcsét. Aszfalton nem magunkra fogadnék a Peugeot Kupában, de örömmel leszünk a „sötét lovak”, akik versenyenként azért tudnak 1-1 gyorsot nyerni és éves szinten még pár dobogóval és a mostani pontokkal akár valami komoly dolog is „kisülhet”.”

Friss