back to top
2024. október 15. 17:36

KezdőlapORBÉvtizedekig emlékezetes felzárkózás Miskolcon - Ifj. Tóth János 1995-ben nyerte első bajnoki...

Évtizedekig emlékezetes felzárkózás Miskolcon – Ifj. Tóth János 1995-ben nyerte első bajnoki címét

-

Az 1995-ös Miskolc Rally nagy kérdése az volt, pontot tud-e tenni a szezon végére ifj. Tóth János és megszerzi-e első bajnoki címét. A szezon utolsó előtti versenye azonban a vártnál is nagyobb fordulatokat tartogatott. 

Az 1995-ös Magyar Rally Bajnokság nem indult jól ifj. Tóth János és Gergely Ferenc számára, hiszen a Salgó Rallyn nem tudtak célba érni az ST185-ös Toyota Celicával. A következő három versenyen azonban már nem találtak legyőzőre, így a hat futamos bajnokság utolsó előtti, miskolci versenyén akár első bajnoki címüket is megszerezhették. Ehhez azonban legalább a hatodik helyen célba kellett érniük, és ez a szezonbeli forma és az 1994-es miskolci győzelem után szinte gyerekjátéknak tűnt. A 2. Miskolc Rally előtt a toyotás páros 15 pont előnnyel rendelkezett a Ford Escort Cosworth-al versenyző Ranga László és Büki Ernő előtt, így 5 ponttal kellett ifj. Tóth Jánosnak több pontot szereznie a bajnoki címhez, mint amennyit Ranga szerez. 

Janikáék kezdtek a versenyen a leggyorsabban, nyomukban Ferjáncz Attilával és Tóth Csabával, akik csupán két versenyen indultak ebben a szezonban korábban, így nem volt esélyük a bajnoki címre. Rangáék visszafogott tempóval rajtoltak, így már a verseny kezdetén hátrányba kerültek.  

A pécsi páros a következő szakaszon tempót tudott váltani, azonban a harmadik gyorsaságin ismét Tóth volt a gyorsabb. 

A negyedik szakasz pedig komoly drámát tartogatott, hiszen Ranga László balesetet szenvedett és kiesett.  

Ezt követően ifj. Tóth János lassíthatott volna is, azonban nem így tett és hibázott. Egészen a verseny 39. helyéig estek vissza, ahonnan csak hatalmas szerencsével és még nagyobb tempóval lehetett volna képes a toyotás páros visszazárkózni. 

A verseny élére pedig komoly előnnyel Ferjáncz Attiláék léptek, akik az N-csoport élén álló mazdás Érdi Tibort és Varga Istvánt előzték meg. 

Ekkor azonban még vissza volt a verseny második napja, mely során ifj. Tóth Jánosék felkapcsoltak minden nem létező rakétát a Toyotán és nemhogy a hatodik helyig, de az első helyre is fel tudtak lépni! Végül pedig 18 másodperc előnnyel megszerezték a győzelmet, így megőrizve miskolci veretlenségüket, míg karrierjük során első bajnoki címüket szerezték. Ferjáncz Attila és Tóth Csaba végül a második, míg Érdiék a harmadik helyet szerezték meg.

Friss