Michael Lengauer bár kicsúszott az utolsó gyorsaságin, még így is magabiztosan szerezte meg a győzelmet az osztrák ralibajnokság nyitó futamán. A Janner Rallyn László Martin és édesapja, László Zoltán is célba tudott érni.
A Janner Rallyval kezdődött idén is az osztrák ralibajnokság, ahol 19 havas-jeges gyorsasági és 180.5 km versenytáv várt 71 rajthoz álló párosra, köztük László Martinra és Bán Viktorral, László Zoltánra és Balázs Zsoltra, akik Skoda Fabia RS Rally2-vel indultak. A Fabia Rally2 evóval versenyző Klausz Kristóf és Papp Tamás azonban, mint arról már beszámoltunk a verseny ötödik szakaszán a fák közé esett és a baleset során a navigátor súlyos sérüléseket szenvedett és azóta információink szerint műtéten is átesett.
Klausz Kristófék balesettel kezdték az évet, Papp Tamás súlyos sérüléseket szenvedett Ausztriában
A László-család mindkét tagja azonban sikerrel vette a nehéz pályák jelentette akadályokat és sokat tanultak a verseny során téli körülmények között. Martin végül a 14., míg Zoltán a 31. helyen zárt az utolsó szakasz után.
A győzelemért kezdetektől a tavalyi győztes Michael Lengauer és Erik Fürst, valamint a négyszeres osztrák bajnok Simon Wagner és Hanna Ostlender harcolt Skoda Fabia RS Rally2-vel, illetve Hyundai i20 N Rally2-vel.
A legelső szakasz ugyan Luca Waldherr és Claudia Maier nyerte Citroen C3 Rally2-vel, azonban a második szakasztól már Lengaeuer és Wagner harcolt az első helyért.
A csata végül vasárnap reggel dőlt el a skodás versenyző számára, amikor 34.2 másodperc előnybe került, ezt az előnyt pedig már sikeresen be is tudta osztani, végül pedig 28-3 másodperc előnnyel megvédte tavalyi győzelmét Lengauer, Wagner csakúgy, mint tavaly, ismét a második helyen ért célba.
A harmadik helyet a Montéra készülő cseh Jan Cerny és Omdrej Krajca páros szerezte meg Citroennel honfitársaik, a toyotás Filip Mares és Radovan Bucha, valamint az osztrák Hermann Neubauer és Bernard Ettel Ford Fiestája előtt.
Kiváló teljesítményt nyújtott a német Hermann Gassner jr és Michael Wenzel, valamint az osztrák Martin Rossgatterer és Andreas Thauerböck, akik Rally3-as Renault Clióval és Ford Fiestával a hatodik és hetedik helyen zártak.
Az osztrák ralibajnokság március végén a Mitropa-szezonnyitó Rebenland Rallyval folytatódik.