Szokatlan műszaki hiba miatt nem láthatták a szurkolók Wirtmann Ferencet és Kerekes Józsefet a Mecsek Rally pályáin. A Ford Escort Mk II-es a teszten és a gépátvételen is tökéletesen működött, ám a rajtdobogó felé tartva tönkrement benne a szinte új kuplung kinyomócsapágy. Így a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott párosnak az első gyorsasági szakasz előtt fel kellett adnia a versenyt.
„Áprilisban a Hargita Rallyn kezdtük a szezont, ahol hibátlanul működött az autó – mondta Wirtmann. – Hazajöttünk, átnéztük, amit kellett, kicseréltünk rajta. Benitó főmérnök úrral elmentünk egy 30 kilométeres tesztre, ahol megint csak hibátlan volt az Escort. Ezután felraktuk a trélerre, a srácok lehozták Pécsre, és gond nélkül megcsinálták vele a gépátvételt is.
Péntek délután már beöltözve beültünk Jotival, hogy megyünk a rajtdobogóhoz. Hallottam, hogy fütyül az autó. Húsz méter múlva leállt. Kivettem sebességből, felengedtem a kuplungot, elindult. A rajtdobogóig nagy nehezen eljutottunk, legurultunk róla, de a szervizparkban már látszott, hogy nagyobb a baj. Az Expo közelében van egy nagyon jó barátom szervize, ott megnéztük és kiderült, hogy a kuplung kinyomócsapágy állt meg, ami tönkretette a nyomólapot is.
Az egészben az az érdekes, hogy tavaly a Zemplén Rally előtt cserélte ki Benitó a kinyomócsapágyat. Azt hat éve használtuk, és úgy volt vele, hogy ment már eleget, betesz egy újat. Akkor került be a gyári AP versenykuplung is, ami egy, de inkább másfél évet szokott bírni.
Kinyomócsapágy nem volt nálunk, Benitó azonnal mondta, hogy kocsiba ül, felmegy Kerepestarcsára, lehozza a tartalékot. Akkor viszont már kiálltunk a parc ferméből, kaptunk volna 10 perc büntetést és szuper rallyval csak fél pontokért versenyezhettünk volna.
Nem is lett volna baj vele, hiszen a rallynak ez is része, minden pontért meg kell dolgozni, de nem akartam senkit kitenni annak, hogy éjszaka öt–hat órát autózzon az alkatrészért, így kiálltunk.
Az idei első versenyt, a Diósgyőr Rallyt tervezetten hagytuk ki, most a Mecseken nulláztunk, izgalmas lesz a bajnokság hátralévő része.
Az Escortot vasárnap hazahoztuk, Benitó hétfőn kicserélte a csapágyat és a kuplung szerkezetet, kedd reggelre pedig újra rajtkész állapotban volt az autó.“