Ott Tanak a Japán Rally vasárnapi első szakaszán hatalmas zuhanást élt át, és nemcsak balesete miatt, morálisan is. Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport elnöke és csapatvezetője szeretne segíteni a 2019-es világbajnoknak, hogy a jövőben jobb teljesítményt tudjon nyújtani.
Az F1-es Katari Nagydíj egyetlen edzését a későbbi lényeges eseményektől valamelyest eltérő körülmények között, nagyobb részt világosban rendezték, így a kialakult végeredmény még kevésbé...
Sébastien Ogier évközben változtatott eredeti WRC-programján és megpróbált kilencedik vb címéért harcolni, ami végül nem sikerült, a francia toyotás azonban nem csinálna semmit sem másképp.
Adrien Fourmaux nem örül annak, hogy 2025-től már nem lesz hibrid egység a Rally1-es autókban, melyek komolyan gyengülni fognak, azonban a francia versenyző szerint ebből a szurkolók sokat nem fognak észrevenni.
Megjelent a Junior ERC 2025-ös menetrendje, mely hat futamot, köztük két teljesen új őt visszatérő versenyt tartalmaz, egyedül a Rally Hungary szerepelt a 2024-es naptárban is.