back to top
2024. május 08. 23:43

KezdőlapRXBenyó Máté két vizsga közt megy Máriapócsra

Benyó Máté két vizsga közt megy Máriapócsra

-

A Rallycross Ob harmadik helyén érkezik a Rabócsiringre Benyó Máté. A Korda Racing versenyzője Húsvétkor az elődöntő első rajthelyére már nem tudott felállni, Monoron pedig egy technikai hiba miatt a második hely volt a legjobb amit kihozhatott a versenyből.

„Az első két versenyen apróbb technikai gondjaink adódtak, így most legfőképp abban bízok, hogy ezek elkerülnek bennünket, és zavartalanul tudok a versenyre koncentrálni. A felkészülés egy kicsit zsúfoltabb, mert ez az első évem az egyetemen és a vizsgaidőszak miatt a tanulással is többet kell foglalkoznom. A verseny előtti időszak egyébként a szokásos, fizikailag és mentálisan is a legjobb állapotban akarok a hétvégére érkezni” – mondta Benyó Máté a hét elején.

A mentális felkészülés nem lesz könnyű, Máté nagyon szomorú volt, hogy nem tudott elindulni Nyirádon a Rallycross Eb-n. Bár a versenyre nem jutott el, folyamatos telefonkapcsolatban volt édesapjával, aki részletesen tudósította a versenyről.

„A nyirádi Eb lett volna pályafutásom eddigi legjobb lehetősége, hogy bemutatkozzak a nemzetközi mezőnyben. Nem titkoltan az Európa-bajnokság a legfontosabb célom, mivel ez a robbanómotoros rallycross csúcsa. Épp ezért nagyon fájt, hogy nem tudtam ott lenni, de el kellett fogadnom, hogy a lehetőségeink ebben a szezonban eddig terjedtek. A tanulmányaim és a magánéletbeli elfoglaltságok miatt nézőként sem tudtam elmenni a versenyre, de túltettem magam rajta, és tudom, hogy meglesz a lehetőségem arra is, hogy eljussak az Eb-re. A fő célom így ebben a szezonban ugyanaz, mint a csapaté, a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni a magyar bajnokságban” – foglalta össze profi autóversenyzőhöz méltóan az érzéseit Máté.

Két futam, két apró, de fájó technikai hiba. Húsvétkor az elődöntőről és a döntőről csúszott le emiatt Máté, és 17 ponttal kellett beérnie. Monoron „csak” öt pontot veszített a nagy ellenfél Kárai Tamáshoz képest, így harmadik a bajnokságban 36 ponttal. Kárai 53 ponttal vezet, Koncseg Zoltán pedig 43 ponttal második.

„Az első versenyen valószínűleg beszívott egy törmeléket a motor. A verseny után Angliában revíziózták, a beállításokat itthon végeztük, így a motor tökéletes állapotban van. Monoron a váltóban tört el egy apró alkatrész, amit még a helyszínen megoldott a csapat, és a második napból már sikerült a lehető legtöbbet kihoznom. Ezúton is köszönöm nekik, ilyenkor is látszik, hogy mennyire profi csapatról van szó” – részletezte a hátráltató tényezőket a fiatal versenyző, aki bizakodva készül a pünkösdi futamra.

Benyó Máté
foto: Korda Racing

„Máriapócs fekszik a legjobban a mi autónknak és én is nagyon jól ismerem és szeretem a pályát. Álltam már itt dobogón, nyertem itt bajnokságot Ficza Feri ellen, remek versenyeket futottam, így sok jó emlékem van innen. A Ford kicsit szélesebb, nagyobb tengelytávú autó, a szűkebb, kanyargósabb pályák, mint Monor is volt nem annyira kedveznek neki. Máriapócson azonban ez nem hátrány, azt hiszem ez az a pálya, ahol köridők alapján is a legjobban meg tudjuk közelíteni Kárai Tamást. Ha a technika is engedi, akkor talán idén ez lesz az a verseny, ahol a legnagyobbat tudjuk csatázni, így a szurkolóknak is megfelelő látványt tudunk nyújtani.”

Ha már megemlítette, nem tudtunk elmenni Ficza Ferenc visszatérése mellett, már csak azért sem, mert a két versenyzőnek komoly közös múltja van.

„Nem csak ellenfelek voltunk Ferivel, hanem nagyon jó barátok is vagyunk. A pályafutásom egy szakaszában tanultam is tőle, sőt ezt a tudást már én is tovább adom a tanítványaimnak. Nagyon örülök, hogy Feri visszatért a rallycrossba, a bajnokság színvonalát is tovább emeli, ha egy ennyire jó versenyző csatlakozik, és azt hiszem a nézőknek is jó hír, hogy újra itt van.”

Hétvégén tehát Máriapócs, de előtt a tanteremben is helyt kell állni, sőt, mint Nyirádon a belga Pauwelsnek, lehet, hogy Pünköskor Máténak is tanulni kell majd két kvalifikáció közt, hiszen Máriapócs után is lesznek vizsgák az egyetemen.

„Most szerdán van egy vizsgám, utána pedig Fuglau előtt lesz egy komolyabb vizsga, emiatt később is érkezem a pályára. Ha ezeken túl vagyok, akkor egy kicsit fellélegezhetek és a nyáron újra teljes erővel a rallycrossra koncentrálhatok” – fejezte be Benyó Máté.

Benyó Máté
foto: Korda Racing

Friss