szerda, október 5, 2022
KezdőlapRXHansenék nyerni mennek Portugáliába

Hansenék nyerni mennek Portugáliába

-

- Hirdetés -

Az év második dupla World RX hétvégéjén a Hansen csapat nyerni akar Portugáliában. Ehhez a bajnokságot vezető, és eddig verhetetlen Johan Kristofferssont kell legyőzniük.

A technikás, jó tapadású rigai verseny után a gyors, csúszósabb, 40 százalékban murvás Montalegre pályán folytatódik a bajnokság. Tavaly Niclas Grönholm nyert Timmy Hansen és Kevin Hansen előtt, de az egy másik korszak volt. Ráadásul erre az évre a pálya is változott, új az első kanyar és a joker is változott.

- Hirdetés -

“Sokat tanultunk Rigában, amit hasznosítani akarunk ezen a hétvégén. Abban bízok, hogy a második napon látott tempónkkal az első helyért harcolhatunk Portugáliában. Ez az a pálya, ahol az eddigi versenyek közül a legtöbb murva lesz, és van pár változás is. Szerintem az első kanyar jobb lett, mint korábban, szélesebb, nem csak egy autónak van helye. A jokerről nehéz megmondani milyen, amíg ki nem próbáljuk, de nagyon jó, hogy a szervezők próbálnak változtatni, és az is, hogy a joker a fő lelátó elé került” – mondta a csapatvezető Kenneth Hansen.

“A szezon eddig sűrű és rövid volt, nagyon meredek tanulási görbét kellett megmásznunk. Még mindig csak hat napot versenyeztünk az autókkal, úgyhogy még mindig keressük a szilárd alapokat. A legutóbbi rigai versenyről úgy gondolom, hogy jó irányt találtunk. Portugália nagyon különbözik Rigától, és nagyon érdekes lesz az autókat úgy beállítani, hogy keresztbe csússzanak, úgy gondolom, hogy kompromisszumot kell majd kötnünk. Azt hiszem, új végsebességi rekordot fogunk látni a hosszú egyenesben, több mint 200 km/h-val lefelé az első kanyarban. Remélhetőleg ezen a hétvégén a győzelemért harcolhatunk” – fogadkozott Kevin Hansen.

Hansen
Foto: Joer Mitter/Red Bull Content Pool
- Hirdetés -

„Portugália a leginkább murvás stílusú pálya, ami szerepel a naptárunkban, és úgy gondolom, hogy ez az összes versenyző kedvence. A murván elérhetõ ritmus hihetetlen, át kell dobni az autót a kerékvetőkön. Nagy kihívás lesz megtalálni a beállításokat, amelyek Rigához képest nagyon eltérőek. Tavaly talán Portugália volt a legerősebb pályánk a tempót tekintve. Nem nyertük meg a versenyt, de a döntőben nagy csatát követően második és harmadik helyen végeztünk. Nagy reményekkel megyek oda, erősek lehetünk,  jó eredményeket érhetünk el, és visszakapaszkodhatunk a bajnoki küzdelembe” – mondta Timmy Hansen.

A bajnokságban Johan Kristoffersson eddig maximális pontot gyűjtve 60 ponttal az élen áll, mögötte a hansen testvérek 41-41 ponttal állnak a második és harmadik helyen.

Portugáliában az Euro RX1 is pályára lép, Kárai Tamás és Mózer Attila is indul.

WRX
foto: @World / Red Bull Content Pool
- Hirdetés -

Friss