2024. április 16. 11:54

KezdőlapRXKristoffersson helyreállította a rendet, Kárai is lendületben

Kristoffersson helyreállította a rendet, Kárai is lendületben

-

Johann Kristofferssson nyerte a Rallycross-világbajnokság első futamát Spa-Franchorchampsban. Az EURO RX1-ben Kárai Tamás két előfutam után a hatodik.

Úgy indult ahogy szokott, Kristoffersson első lett a szabadedzésen és a superpole-on. Aztán jött a meglepetés, mindkét előfutamban harmadik lett a bajnokságot vezető címvédő. Előbb az előző hétvégén győztes Grönholm és Timmy Hansen, majd ismét ők, de fordított sorrendben végeztek Kristoffersson előtt.

Az első elődöntőt Timmy Hansen nyerte, de ez nem ment simán, mert Klara Andersson az első kanyar előtt mindhárom vetélytársát összetörte, ki is zárták érte. A második elődöntő mezőnye brutális lett, és végül Grönholm nyert Kevin Hansen és Kristoffersson előtt.

A döntőben az első kanyarban Grönholm meglökte Kevin Hansent, aki emiatt Kristofferssonnak ment neki, ő pedig Timmy Hansent forgatta ki. Kristoffersson vétlen volt, de ő járt jól, az élre került és onnan már nyert.

spa
foto: @World / Red Bull Content Pool

A bajnokságban Johan Kristoffersson 111 ponttal vezet, mögötte hármas holtverseny alakult ki, Veibynek és a két Hansen testvérnek is 78 pontja van.

Kárai Spa
foto: fiaworldrallycross

Az EURO RX1-ben két előfutamot teljesített a mezőny. Az elsőben Kárai Tamás megnyerte a saját versenyét és összetettben a negyedik lett Ide, Marklund és Rytkönen mögött. A másodikban már nehezebb futamba került a magyar bajnok, ekkor összetettben 9. lett. Ebben a körben Marklund nyert Baumanis és Ide előtt. A vasárnapot Marklund várja az első helyen, Ide a második, Baumanis a harmadik. Kárai Tamás a hatodik helyen áll a harmadik előfutam előtt.

spa
foto: @World / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss