2024. március 29. 12:56

KezdőlapRXBenyó Máté - kettőből kettő

Benyó Máté – kettőből kettő

-

A Rallycross Ob második futamán a Kakucsringen Benyó Máté százszázalékos teljesítménnyel nyert és 23 bajnoki pontot gyűjtött, ám mezőny hiányában inkább egy komolyabb tesztért kapta ezeket a pontokat.

Mindössze ketten indultak a Supercar kategóriában, Benyó sikere pedig csak a technikán múlott, mert a versenytárs Palotás Péter a Mitsubishi Lancerrel meg sem közelítette a Nyirádon egy héttel ezelőtt remeklő Benyó tempóját. A Peugeot 208 hibátlanul működött, Benyó Máté pedig Máriapócs után újabb bajnoki futamot nyert.

„Elnézést kérek minden szurkolónktól és nézőtől, aki tempót és látványt várt tőlem, de az elkövetkezendő időszakban nagyon fontos versenyek várnak rám és az autóra, ennek tudatában a kíméletesség volt ezen a versenyen a fő szempont. Ígérem, hogy a soron következő nyirádi fordulón és az Európa-bajnoki állomáson ismét rápattanok a gázra, hogy eredménnyel és látvánnyal tudjak szolgálni” – írta a verseny után Benyó Máté.

Benyó
foto: Kotán Kristóf

Sajnos a Super1600 és az STC-2000 kategóriában összevonva is csak ketten indultak, az STC-2000 döntőben már csak Roman Castoralt értékelték. Nyert… Kovács Sámuel pedig az S1600-ban vitte el a maximális 23 pontot.

STC+2000 kategóriában már helyreállt a rend, az öt BMW csatáját Dóczi Bence nyerte Bészi és Gabay Zion előtt.

foto: Kotán Kristóf

STC-1600-ban már tele volt a rajtrács a döntőben, Körmöczi Gergő lett az első, Bütösi Balázs és Végh Tamás előtt.

Az öt Crosscar csatáját Lóránt Benjámin nyerte, minden futamban ő volt az első, így száz százalékos teljesítményt nyújtott. Kovács Domonkost és Csuti Kristófot előzte meg.

foto: Kotán Kristóf

A Magyar Kupában már elődöntőket is rendeztek, hármat, a végső győztes Széplaki Péter Soma lett. A Hibrid Swiftek között a két Korda testvért nem tudták legyőzni a versenytársak, Zsófia nyert, Réka lett a második. Az MX5 Kupát Gáspár Csaba nyerte, a kétkerékhajtású Suzukik közt Pintér Zsombor lett az első. Az astrásoknál Kisharsányi állt a dobogó tetején, a Junior Kupában pedig Kaldenekker Norbert diadalmaskodott.

foto: Kotán Kristóf

 

 

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss