back to top
2024. május 30. 08:50

KezdőlapRXPortugáliában Kristoffersson nem lehetett legyőzni, Kárai negyedik lett!

Portugáliában Kristoffersson nem lehetett legyőzni, Kárai negyedik lett!

-

Az utolsó előfutamokkal folytatódott vasárnap a rallycross vb és Eb portugáliai fordulója. Az Euro RX1-ben a magyarok bejutottak az elődöntőkbe, Kárai Tamás pedig a döntőben is ott volt és a negyedik helyen ért célba. 

A világbajnoki mezőnyben a délelőtti előfutamokat Johan Kristoffersson magabiztosan nyerte, így hibátlan mérleggel jutott tovább. Niclas Grönholm egy második és egy hetedik hellyel másodikként ment az elődöntőkbe, mögötte Timmy Hansen és Veiby következett.

Az első elődöntőben Kristoffersson magabiztosan jött el az élen, Kevin Hansen az első körben jokerezett. A stratégia jó volt, végül testvérét is megelőzve második lett, sőt Loeb is előrébb jött és harmadik helyen ért célba, ezzel döntőben jutott.

A második elődöntő Veiby és Grönholm csatájával kezdődött, Andersson szavazott a korai jokerre. Veiby a második kör elején már harmadik helyre esett vissza Cicherit mögé. A negyedik körben Veiby megelőzte Cicheritet, de Andersson közben mindenkit átugrott és bejött másodiknak, bár közben ütközött a Lanciával. Grönholm magabiztosan nyert.

Rallycross Portugal
foto: @World / Red Bull Content Pool

A döntőben sem hibázott Kristoffersson, elsőként jött el, Grönholm és Andersson kezdett jokerrel. Kevin Hansen volt a második, mögötte azonban Veiby nem találta a tempót, Loeb pedig tapadt rá. Az utolsó előtti körben Loeb jokerre ment, de Grönholm megelőzte, a többiek viszont vártak a végéig. Kristoffersson simán nyert, Kevin Hansen lett a második, Grönholm pedig Veibyt is megelőzve harmadik. A végén még Andersson is átlépte Loeböt, de a francia már a Lancia döntőbe juttatásával remek munkát végzett.

Rallycross Portugal
foto: @World / Red Bull Content Pool

Az Euro RX1-ben Benyó Máté hatalmasat ment a negyedik előfutamban. Összesítésben második lett, ezzel a saját futamát megnyerő Kárai mellett ő is elődöntőbe jutott. Ott viszont egy futamba kerültek és az orosházai pilóta volt jobb, Marklund mögött második lett, ráadásul O’Donovan is megelőzte Benyót, aki így nem jutott döntőbe és hetedik lett a versenyen.

A másik ágon Baumanis, Ide és Münnich nyerte az elődöntőt, Mózer Attila, Koncseg Zoltán és Pleskovas előtt. A két magyar nem jutott tovább, a versenyt Benyó mögött a nyolcadik és a kilencedik helyen fejezték be.

Rallycross Portugal
foto: @World / Red Bull Content Pool

Az Euro RX1 döntőjében Baumanis, Ide, Kárai sorrendben kezdték a második kört, Münnich, O’Donovan és Marklund korai jokerrel kezdett. Kárai Tamás is hamar a hosszabb körre ment és csak egy helyet veszített, így végül a nagyszerű negyedik helyen ért célba. Ide nyert, Münnich lett a második, Baumanis pedig dupla jokerrel a harmadik. Kárai mögött O’Donovan és Marklund osztozott az ötödik és hatodik helyen.

Az Euro RX3-ban a Nyirádon győztes Litwinowicz nyert Isaksaetre és Volland előtt. Körmöczi Balázs és Szíjj Zsolt nem indult el a negyedik előfutamon, így nekik tegnap véget ért a verseny.

Rallycross Portugal
foto: @World / Red Bull Content Pool

Friss