back to top
2024. október 09. 21:53

KezdőlapRXJohan Kristofferssont megszorongatta Kevin Hansen Portugáliában

Johan Kristofferssont megszorongatta Kevin Hansen Portugáliában

-

A rallycross-világbajnokság utolsó előtti versenyhétvégéjén Johan Kristoffersson nyerte az első versenyt, a második napon viszont Kevin Hansen diadalmaskodott és ezzel idén először állt a dobogó tetejére.

Mindenki azzal számolt, hogy az 1000 méteres magasságban fekvő Montalegre az elektromos hajtású autók vadászterülete lesz, főként azért mert a leghosszabb egyenessel rendelketik a helyszínek között. Úgy tűnt erről csak egy embernek nem szóltak, Johan Kristofferssonnak.

A bajnokság éllovasa mindkét kvalifikációs futamát megnyerte, ám az elődöntőben egy kontakt után fordult a kocka, mert megsérül a Volkswagen felfüggesztése, így az is kérdések volt, hogy el tud e indulni a döntőben. A KMS csapat kisebb csodát tett és Kristoffersson oda tudott állni a harmadik rajthelyre.

A rajt után az első kanyar külső ívén a második helyre lépett, majd elkezdte üldözni Grönholmot. Az utolsó előtti körben egy hibátlan jokerrel a győzelmet is megszerezte. A hét versenyből így öt alkalommal nyert, amivel akár a vasárnapi versenyen a hetedik bajnoki címet is bebiztosíthatta volna.

foto: Mihai Stetcu / Red Bull Content Pool

„Ez egy igazi csapat-győzelem, miután elképesztő munkát végeztünk, hogy az autóm újra a rajtrácson legyen a döntőre. Montalegre olyan élvezetes pálya, amin nagyon jó vezetni, és a Volkswagen mindig is jól illett a pályához. Az elmúlt heteket azzal töltöttük, hogy mindent megvizsgáljunk, amit csak lehet, hogy a lehető leggyorsabbak legyünk. Niclas nagyszerű tempót diktált a döntőben, de én akkor tudtam kiautózni a különbséget, amikor kellett” – mondta Kristoffersson.

Vasárnap a Hansen testvérek közül az idősebb diktálta a tempót a kvalifikáción, mivel a 2019-es világbajnok Timmy Hansen mindkét futamát megnyerte az elektromos Peugeot 208 RX1e-vel. Kevin Hansen azonban az elődöntőjük elején megelőzte bátyját, és végig az élen maradt, hogy megszerezze a pole pozíciót a döntőre.

A másik ágon Veiby legyőzte a csapattársát, így Kristoffersson csak a negyedik helyről indult a döntőben, Timmy Hansen mellől, aki a rajt után kívülről azonnal az élre állt. Emiatt Kevin Hansen és Kristoffersson is rögtön jokerre ment, az élen pedig Timmy Hansen és Veiby csatázott. Többször is helyet cseréltek, ám ez rengeteg időbe került, így amikor az utolsó körben jokerre mentek Kevin Hansen és Kristoffersson elrobogott mellettük. A kockás zászlóig még támadott Kristoffersson, de Hansen hárított, és megszerezte idei első győzelmét.

foto: @World / Red Bull Content Pool

„A csapat nagyszerű munkát végzett ezen a hétvégén. Ez az első győzelmem az elektromos Peugeot-val – eltartott egy darabig! Az autó repült, és nagyon magabiztos voltam, a döntőben pedig remek stratégiánk volt. Meg kellett próbálnom védekezni Johan ellen, de ugyanakkor tudtam, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy túl sokat védekezzek, mert akkor nem tudtuk volna utolérni az előttünk haladókat. Csodálatos támogatást kaptunk a szurkolóktól itt Montalegre-ben, amit nagyszerű volt látni. Azt hiszem, sokan közülük emlékeznek apám korábbi portugáliai sikereire. Egész hétvégén rengeteg energiát adtak, és ez igazán feltüzelt minket” – mondta boldogan Kevin Hansen.

A bajnokságban így Johan Kristoffersson 206 ponttal vezet a 160 pontos Kevin Hansen előtt. Veibynek 149, Timmy Hansennek 147 pontja van. Az utolsó két fordulóban Kínában összesen 60 pont gyűjthető, íg matematikailag még négyen esélyesen a világbajnoki címre. Arra azonban nem érdemes fogadást kötni, hogy Kristoffersson nem szerzi meg hetedik világbajnoki címét, hiszen mindössze 14 pontra van szüksége, ennél többet azonban a legrosszabul sikerült futamán, a nyirádi első versenyen is összegyűjtött.

foto: Mihai Stetcu / Red Bull Content Pool

Friss