back to top
2024. december 04. 09:07

KezdőlapRXA törökországi vb-futamon indul az Európa-bajnok

A törökországi vb-futamon indul az Európa-bajnok

-

A rallycross Európa-bajnok Patrick O’Donovan megerősítette hogy a jövő hónapban (november 9-10.) Isztambulban újra rajthoz áll a világbajnokságon.

Patrick O’Donovan remek szezont tud maga mögött 2024-ben. Amellett, hogy az Euro RX1 bajnoki címét is elhódította – ráadásul úgy, hogy négyből három versenyen nyert a Peugeot 208 WRX-szel -, a feltörekvő fiatal pilóta sikeresen megvédte a Brit Rallycross Bajnokságban tavaly megszerzett bajnoki címét is. Ráadásul az, hogy a hónap elején Pembreyben a nyolcadik indulásból hetedszer nyerte meg a brit bajnoki futamot – lehetőséget adott O’Donovan számára, hogy kihagyja a Lydden Hill-i utolsó versenyt, és inkább Törökországba utazzon a vb szezonzárójára.

Az Istanbul Parkban – amely közel egy évtizedes kihagyás után tér vissza a World RX naptárba – a 20 éves brit azért küzd majd, hogy megismételje azt a sikert, amit alig 12 hónappal ezelőtt Hongkongban aratott, amikor harmadik lett a tavalyi szezonzárón, igaz, akkor egyforma autókkal versenyzett a mezőny.

„Tízéves korom óta a paddockban vagyok és figyelem a ralycross-világbajnokságot” – nyilatkozta O’Donovan. „Tavaly elképesztő volt, hogy bemutatkozhattam Hongkongban, és egy álmomat valósítottam meg azzal, hogy a dobogón végeztem, de az egy bérelt ZEROID X1-essel történt. Egy ilyen ragyogó szezon után a saját csapatunkkal feljebb lépni, igazán különleges lenne.”

foto: @World / Red Bull Content Pool

„Figyeljük a tempónkat az Euro RX-ben a World RX futamokhoz képest, és érdekes lesz, az biztos. A World RX-ben magas a színvonal, és úgy megyünkTörökországba, hogy tudjuk, ez nagy kihívás lesz számunkra, de nem hazudhatok – minden alkalommal, amikor autóba ülök, nyerni akarok, és ez Isztambulban sem lesz másképp. A lehető legjobb eredményt akarom elérni” – mondta O’Donovan, akinek most nehezebb dolga lesz, hiszen a belsőégésű motoros versenytársak közt ott van Johan Kristoffersson és Ole Christian Veiby, az elektromosok közt pedig a Hansen és a Grönholm csapat.

A szezonzárón indulás nem jelenti azt, hogy O’Donovan jövőre is a vb-n versenyezne, de természetesen nem zárja ki ennek lehetőségét sem.

„Törökország egyelőre egyszeri alkalom, és még dolgozunk a jövőre vonatkozó terveken. Csak a legjobbat akarjuk kihozni magunkból a következő hétvégén, és meglátjuk, mit hoz az elkövetkező néhány hónap” – tette hozzá a pilóta.

foto: @World / Red Bull Content Pool

Friss