back to top
2025. január 29. 06:49

KezdőlapRXKárai Tamás nem indul nemzetközi versenyeken ebben az évben

Kárai Tamás nem indul nemzetközi versenyeken ebben az évben

-

Az idei szezonban nem indul Eb és vb futamokon Kárai Tamás, sőt a hazai bajnokikon sem tervez minden futamon rajthoz állni az orosházi pilóta.

Hosszú ideje nem volt olyan Rallycross Eb szezon ahol nem indult Kárai Tamás. A magyar versenyző unikum a mezőnyben saját fejlesztésű Audijával, amelyben néha olyan műszaki megoldások is előkerültek, amelyet a gyári pilóták is megcsodáltak. Kárai alkalmanként a vb futamokon is indult, a Nyirádra vsszatérő Eb és vb fordulóknak pedig nem csak házigazdája, hanem aktív résztvevője is. A 2025-ös év másként alakul, az orosházi versenyző 2025-ben a felkészülésre összpontosít.

Sajnos várható volt ez a lépés, és nem Kárain Tamáson múlt.

A FIA novemberben mindenkit meglepett azzal, hogy szűk egyhetes határidővel új promótert keresett a rallycross vb és Eb lebonyolítására. A nagy sietség kissé érthetetlen, hiszen január végén még mindig nem tudjuk, ki lesz az új promóter, és hogyan alakul a versenynaptár. Az a naptár, amelynek első futamára épp az elmúlt hétvégén került volna sor Kanadában. Rossz szóviccel azt írhatnánk, hogy a jeges szezonynitó terve megcsúszott, de a rallycross rajongóknak tréfálkozás helyett inkább sírni lenne kedve, mert nemhogy szezonnyitó nem volt, de a következő versenyekről sincs hír. Így pedig nehéz tervezni…

„Úgy döntöttünk, hogy erre az évre egy kicsit visszaveszünk a versenyzésből, helyette a munkára összpontosítok és a pihenést sem a versenypályán töltöm, hanem más módját választom” – mondta Kárai az Oroscafénak, majd indokolt is.

„A Nyirádon rendezett versenyeken azért ott leszünk. A döntéshez és az elképzelések megváltozásához nagyban hozzájárult, hogy lassan itt a február, de még nincs meg az idei versenynaptár.”

Nyirád
foto: Red Bull Content Pool

Kérdés, lesz e Nyirádon verseny, mit tervez az új promóter, akiről még bejentés sem történt. Hazai bajnoki futam viszont mindenképpen lesz Nyirádon, a magyar bajnokság első versenyét márciusban, utolsó előtti fordulóját szeptemberben tartják a Nyirád Racing Centerben. Ezeken ott lesz Kárai Tamás Audija is, de a többi bajnoki helyett inkább a külön szervezett teszteken készíti fel az autót. Szerencsére a versenyzésnek nem fordít hátat a pilóta, 2026-ra egy alaposan felkészített Audival tervez.

„Ez az év a fejlesztésekről, a munkáról és a felkészülésről fog szólni”-összegzett a versenyző.

foto: fiaworldrallycross

Friss