2024. március 28. 21:18

KezdőlapTEREPRALLYMazepin még mindig reménykedik a Dakar részvételben

Mazepin még mindig reménykedik a Dakar részvételben

-

Nikita Mazepin továbbra is bízik abban, hogy részt vehet a Dakar Rallyn. A Kamaz bejelentése után az orosz versenyzők helyzete kétségessé vált, de Mazepin abban remlnykedik, hogy változik az FIA álláspontja.

Miközben az orosz versenyzők továbbra is kihátrálnak a 2023-as Dakar Rallyról, kifogásolva az FIA politikáját, amely elítéli országuk ukrajnai invázióját, Nikita Mazepin továbbra is úgy gondolja, hogy van esélye. Az államilag ellenőrzött Rosszijszkaja Gazeta című kiadványnak nyilatkozva azzal érvelt, hogy még mindig részt vehet a versenyen, annak ellenére, hogy kevés jel utal arra, hogy egyetértene az FIA intézkedéseivel.

Nem mondanám, hogy a Dakarral nem sikerülne” – mondta Mazepin. „A Forma-1-ben sikeresen részt vettem, semleges pozícióba kerültem. A világ nagyon gyorsan változik, mind pozitív, mind ellenkező irányba. A verseny december 31-én kezdődik. Én szeretem a motorsportot. Várnunk kell, és meglátjuk, mi történik. Nem mondhatom, hogy nem indulok a következő Dakaron.”

Az FIA inváziót követően életbe léptetett szabályai szerint az orosz és fehérorosz versenyzőknek el kell ítélniük Ukrajna invázióját, szolidaritást kell vállalniuk az országgal, és vállalniuk kell, hogy járműveiken és felszerelésükön nem helyezik el az orosz/fehérorosz zászlót vagy más kapcsolódó emblémákat, ezen kívül alá kell írni az FIA vészhelyzeti intézkedésekkel kapcsolatos dokumentumát. Míg néhányan, például Konsztantyin Zsilcov és Denis Krotov beleegyeztek a feltételekbe, és más nemzet színeiben versenyeznek a Dakaron, Szergej Kariakin és a másik SSV-versenyző, Anastasiya Nifontova határozottan visszautasították, hogy kövessék példájukat.

A Kamaz Master Team már bejelentette, hogy nem vesz részt a Dakaron, ami nem volt meglepő, hiszen az anyavállalatuk  járműveket gyárt az orosz hadsereg számára. Habár Mazepin egy másik kategóriában versenyez, jóban van a KAMAZ Master tagjaival, és részt vett velük egy teszten 2021-ben.

Mazepin szerint a KAMAZ mérete és a kormánnyal való kapcsolata lehetetlenné teszi a csapat számára, hogy induljon Dakaron . Ezzel szemben úgy érzi, hogy mivel önállóan működik, potenciálisan magánemberként versenyezhet.

Ez egy érdekes eset. Mindenképpen beszélnünk kell róla. Jól ismerem a KAMAZ vezetőjét, Vlagyimir Gennagyijevics Csagint” – folytatta Mazepin. „Ami engem illet, nagy reményeim vannak. A sportolóknak mindig lehetőséget kell biztosítani arra, hogy semlegesek maradjanak mind a sportpályán, mind azon kívül. Nincsenek kivételek, legyen szó tereprallyról vagy más versenyekről.”

„Úgy gondolom, hogy a KAMAZ-nak vissza kellett utasítania, mert egy nagy csapatról van szó, több mint száz fővel. Egy egyéni versenyző csatlakozhat egy már felkészült csapathoz, így van még három hónapom, hogy elérjem az emberi jogok tiszteletben tartását és a semlegesség lehetőségét.”

Silk Way
foto: Silk Way Rally

Bár Mazepin minden bizonnyal optimista, mert ha nem áll be döntő fordulat az ukrán-orosz helyzetben, mégis alá kell írnia az FIA intézkedéseit. Chagin megpróbált tárgyalni a versenyszervezőkkel, de végül kihátrált, mivel ő és a KAMAZ-mester nem voltak hajlandók megfelelni a szabályzatnak.

Mazepin nem utasította el kifejezetten a dokumentumot, de Kariakin visszalépését követően megjegyezte, hogy az elsők között kapta meg a felszólítást és nagyon alaposan tanulmányozta, mielőtt eldöntötte, hogy inkább semleges álláspontot képvisel. Ezt azonban árnyalja családi kapcsolata Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Apja, Dmitrij Mazepin, egy oligarcha, akinek az Uralchem nevű ​​cége jelentős mértékben hozzájárul Oroszország gazdaságához, Putyin belső köréhez tartozik. Az Európai Unió és az Egyesült Királyság hetekkel az invázió után mindkét Mazepint szankcionálta, míg a kettejük tulajdonában lévő villát áprilisban foglalta le az olasz rendőrség.

A 23 éves versenyző egyetlen F1-es szezon után váltott tereprallyra miután a Haas F1 Team csapat szerződést bontott vele. Mazepin ezt követően csatlakozott Kariakin SNAG Racing nevű csapatához, és júliusban debütált a Silk Way Rally-n ahol megnyerte a T3 kategóriát. Míg apja vállalkozásai nem szponzorálják a csapatot, a SNAG felszerelésén szerepel a  „We Compete As One” kifejezés.

Mazepin
foto: Silk Wayy Rally

 

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss