2024. március 29. 10:23

KezdőlapTEREPRALLYNasser Al-Attiyah sporttörténelmet írt

Nasser Al-Attiyah sporttörténelmet írt

-

A Tereprally-világbajnokság első világbajnoka a Nasser Al-Attiyah – Mathieu Baumel páros lett. Az Andalucia Rallyn elért második helyükkel húszpontos előnnyel nyerték az első alkalommal kiírt négyversenyes világbajnokságot.

Az évet és a bajnokságot záró Andalucia Rallyt Sebastien Loeb nyerte, Nasser Al-Attiyah második lett. A végeredményért Loeb 15 pontot kapott, a katari 13-at. A szakszokon elért eredményekkel mindketten 12 pontot gyűjtöttek, és ezzel Loeb nem tudta ledolgozni azt a 22 pontos hátrányát, amit a Marokkó Rallyn gyűjtött össze.

Andalúziában mindkét bajnokesélyes nehéz versenyt futott. Loebnek az első napon gyűlt meg a baja a navígációval, a kormánnyal is gondjai akadtak, és egy defekt is akadályozta, emiatt hátrányba került. A második versenynapot a köd miatt törölték, amivel a táv is lecsökkent, ezért az FIA úgy döntött, csak fél pont jár a versenyen a végeredményért, a szakaszokért kapott pontok viszont nem változtak. A harmadik napon Loeb fordított, igaz ehhez kellett az is, hogy Al-Attiyah két defektet is kapott. Mivel az első napon Al-Attiyah gyorshajtásért kiszabott büntetését törölték, Loeb előnye csak 28 másodperc volt a zárónap előtt az összetettben. Vasárnap Loeb 22 másodperccel volt lassabb, ezzel végül hat(!) másodperc előnnyel megnyerte a versenyt. Nasser Al-Attiyah pedig szakaszgyőzelemmel lett a szakág első világbajnoka.

A gyártók versenyében is a Toyota nyert, 163 pontot gyűjtöttek, a második Bahrain Raid Xtreme csapat 135 ponttal második lett.

„Befejeztük a versenyt. Csodálatos volt számunkra itt, Andalúziában. Fontos volt, hogy először megnyerjük a világbajnokságot tereprallyban. Tegnap sok időt veszítettünk két defekttel, ma pedig próbáltuk nyomni. Csak hat másodperc volt a különbség közöttünk. De a világbajnokság volt a legfontosabb” – mondta a célban Nasser Al-Attiyah.

Al-Attiyah
foto: Red Bull Content Pool

„Jók voltak a benyomásaink, mert megnyertük a versenyt, és jó csatát vívtunk. Az első napon sok időt veszítettünk, de utána nagyon jó szakaszt teljesítettünk, és visszaszereztünk 11 percet. Szoros küzdelem volt ma Nasserrel, és hat másodperccel nyertünk. Ez egészen hihetetlen. Jól szórakoztam. Az autó jól működött. Amikor megérkeztünk, tudtuk. Hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk ebben az évben a Dakarra” – összegzett Loeb.

A 2022-es Tereprally vilgábajnokság a Dakarral kezdődött, majd az Abu Dhabi Desert Challenge volt a második verseny. A két futam után egyetlen pont volt a különbség Loeb és Al-Attiyah között. Év közben változott a naptár, a Kazahsztán Rally elmaradt, az Andalucia Rally pedig őszre került. A döntő verseny Marokkó volt, ami Loebnek nem sikerült jól, így 22 pontos hátrányba került. Ezt a szezonzáró Andalucia Rallyn már csak akkor tudta volna ledolgozni, ha Al-Attiyah komoly bajba került. Nem így történt, és ezzel az ötszörös Tereprally-világkupa és négyszeres Dakar győztes Nasser Al-Attiyah lett a szakág első világbajnoka.

Al-Attiyah
foto: Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss