2023. január 31. 14:50
KezdőlapTEREPRALLYMunkával telnek a magyar csapat napjai a Dakar előtt - video

Munkával telnek a magyar csapat napjai a Dakar előtt – video

-

Megérkezett Szaúd-Arábiába a Qualisport Racing teljes csapat. Bár a 2023-as Dakar Rally csak szilveszter napján rajtol el, a tereprally csúcseseményén először induló különítmény tagjai a hátralevő napokban sem fognak unatkozni.

Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő Isztambul érintésével érkezett Jeddahba, ahonnan egy hosszabb közúti transzferrel jutottak el Yanbu kikötőjébe. Ez az a hely, ahol a csapat visszakapta a november végén, Dél-Franciaországból útnak indított Scania Qualisport Hyena versenykamiont, valamint a következő hetekben a gárda tagjainak otthonául és egyben szervizműhelyéül és alkatrészraktárául szolgáló szervizkamiont. Mivel az adminisztratív- és technikai ellenőrzésen már egy hónappal ezelőtt átestek, a verseny indulási helyszínén, a Sea Camp nevű táborban már csak apró, de fontos feladatok várnak rájuk a rajt előtt.

Több mint egy éven át készültünk a világ legnagyobb tereprally versenyére, de ahogyan azt mondani szoktuk, a csapat fennállásának első tizenöt éve is erről a felkészülésről szólt. Természetesen izgatottak vagyunk, hiszen az összes nagy versenyt megjártuk már, sok sivatagi versenyen értünk el jó eredményeket, az Africa Eco Race-t kétszer meg is nyertük a kategóriánkban, de ez most valami egészen más lesz. A szaúdi sivatagban még soha nem jártunk, ráadásul ekkora mezőnyben sem indultunk még. A táv is, a mezőny is nagyon keménynek ígérkezik, de bízunk a Hyenában és a csapatunk tapasztalatában, rutinjában is” – mondta a Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós.

A járművek átvétele és az utolsó rövid ellenőrzések után is lesz tennivalója a magyar kamionos legénységnek. Két nap múlva, december 30-án tartják a Dakar Rally nagy versenyzői eligazítását, amelyet a navigációs- és biztonsági eszközök használatával kapcsolatos kötelező kurzus követ majd.

Ez az egyik újdonság, hogy nincs már nyomtatott, klasszikus itiner, elektronikus formában kapjuk majd meg azt. Bár errefelé még nem versenyeztünk, a sivatagi viszonyokkal tökéletesen tisztában vagyunk és alapozhatunk arra is, hogy összeszokott csapat vagyunk. Abban reménykedem, hogy sikeresen eljutunk a célig, a többit pedig majd meglátjuk” fogalmazott a navigátor, Czeglédi Péter.

Qualisport, Dakar
foto: Qualisport Racing

Ács László, az 530-as rajtszámú Hyena versenykamion főkonstruktőre, a csapat fedélzeti szerelője sem titkolja, hogy bakancslistája élén szerepel a Dakar Rally, amelyet ő is a tereprally csúcseseményének tart. “Aki egyszer belekóstol ebbe a műfajba, azt az a cél vezérli, hogy egy napon ott lehessen a Dakaron. Ez most nekünk is megadatik, aminek nagyon örülök. Alázattal vágunk bele a kihívásba és mindent meg fogunk tenni a jó szereplésért” – mondta a technikai vezető. Ács Lászlónak munkával telnek a következő napok is, mert hiába vittek tökéletesen felkészített kamiont a franciaországi behajózásra, miután átvették a járműveket az egyhónapos hajóút után, a rajt előtt egy komolyabb átvizsgálást hajt majd végre a Hyenán.

A 2023-as Dakar Rally december 31-én egy rövid, 11 kilométeres prológgal veszi kezdetét a Sea Camp környékén. Ezt tizennégy kőkemény szelektív szakasz követi, a mezőny az első nyolc nap után kap majd egy pihenőnapot. Az össztáv közel kilencezer kilométer, amelynek fele adja a mért szakaszokat. A Dakar mezőnye január 15-én Dammam városában ér célba.

Friss