2024. március 28. 18:19

KezdőlapTEREPRALLY20 éves versenyző nyert a Dakar hatodik napján a kamionosok közt

20 éves versenyző nyert a Dakar hatodik napján a kamionosok közt

-

Michel Van Den Brink első Dakar szakaszgyőzelmét szerezte a Dakar hatodik szakaszán. Janus Van Kasteren lett a második, a csehek becsületét pedig Martin Macik mentette meg a harmadik hellyel.

Michel Van Den Brink szép születésnapi ajándékkal lepte meg magát: 21. születésnapja előestéjén megszerezte első Dakar szakaszgyőzelmét. A fiatal holland versenyző, aki már harmadik Dakarján indul, 35 másodperccel volt gyorsabb mint Janus Van Kasteren.

Dakar
foto: FOTOP/Team De Rooy

Martin Macik folytatta a verseny elején megszerzett hátrányának lefaragását és két és fél perces különbséggel harmadik lett. A szakaszgyőztes édesapja, Martin Van Den Brink pedig már 10 perc feletti lemaradással ért célba, de ez is elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést az összetettben.

Az ötödik szakasz után még magabiztosan vezető Ales Loprais ugyanis nagyon rossz napot fogott ki és csak hatodik lett, az ötödik Kees Koolentől is majdnem egy percet kapott, így 26 perc 40 másodperces hátrányban ért célba.

A verseny nagyon szoros a kamionosok közt, az első két helyezett közt csak 37 másodperc a különbség, de Van Kasteren és Macik sincs nagyon messze.

Dakar
foto: FOTOP/Team De Rooy

A magyarok közül Kovács Miklósék nem indultak el a szakaszon, a motorhibás Scaniával Rijádba mentek, ahol megpróbálják megjavítani a Hyenát és a pihenőnap után szeretnének visszaállni a versenybe. A magyar színeket így ma csak Darázsi Zsolt képviselte, ő az MAN-nel féltávnál a 32. helyen volt.

A hatodik nap eredménye: 1. Michel Van Den Brink 3:46:58, 2. Van Kasteren +0:35, 3. Macik +2:30, 4. Martin Van Den Brink +10:41, 5. Koolen +25:51, 6. Loprais +26:40

Az összetett állása hat nap után: 1. Martin Van Den Brink 28:43:27, 2. Loprais +0:37, 3. Van Kasteren +26:30, 4. Macik +30:37, 5. Valtr +1:49:47, 6. Michel Van Den Brink +1:52:01

Dakar
foto: A.S.O. | Aurélien Vialatte

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss