2024. március 29. 08:16

KezdőlapTEREPRALLYNasser Al-Attiyah harmadik szakaszgyőzelmét szerezte, Peterhansel kiesett

Nasser Al-Attiyah harmadik szakaszgyőzelmét szerezte, Peterhansel kiesett

-

Nasser Al-Attiyah megnyerte a Dakar hatodik szakaszát Sebastien Loeb és Henk Lategan előtt. A pénteki napon három nagy esélyes is kiesett, két Audi és egy Toyota számára gyakorlatilag véget ért a verseny.

A szakasz 216. kilométerénél Stephane Peterhansel szenvedett balesetet. A navigátor Edouard Boluanger meg is sérült, a hátát fájlalta, a közeli kórházba kellett szállítani, így Mr. Dakar számára véget ért a 45. Dakar Rally.

Az Audi balszerencséje itt nem ért véget, ugyanezen a ponton Carlos Sainz is pórul járt. Szerencsére a versenyzők nem sérültek meg, így csak a technikai segítségre kell várniuk, de az biztos, hogy annyi időt veszítenek, amivel elveszett az esélyük arra, hogy az élmezőnyben fejezzék be a versenyt.

Sainz
Carlos Sainz – foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

A Toyota is elveszített egy élversenyzőt. Yazeed Al Rajhi szintén a 200. kilométer után állt meg egy technikai hiba miatt. Az biztos, hogy az összett harmadik helyéről rengeteget esnek majd vissza amennyiben folytatni tudják a versenyt.

Nasser Al-Attiyah kihasználta a riválisok balszerencséjét és harmadik szakaszgyőzelmét aratta az idei Dakaron. A katari három és fél perccel volt gyorsabb Sebastien Loebnél, így tovább növelte előnyét az összetettben.

Nasser Al-Attiyah már több mint egy órával vezet a Dakaron.

Al-Attiyah
Nasser Al-Attiyah – foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

Loeb mögött ismét egy Toyota ért be a harmadik helyen, Henk Lategan majdnem 9 perccel volt lassabb Al-Attiyahnál. A negyedik helyen Guerlain Cicherit fejezte be a szakaszt, ő 20 másodperccel Lategan mögött ért a célba.

Az összetettben totális a Toyota fölény, Al-Attiyahnak három hátvédje is van, a legközelebbi üldöző Ekström, aki már 1 óra 46 perces hátrányban van.

A hatodik nap eredménye: 1. Al-Attiyah 3:13:12, 2. Loeb +3:29, 3. Lategan +8:52, 4. Cicherit +9:12, 5. Zala +10:33, 6. Ekström +10:59

Az összetett állása hat nap után: 1. Al-Attiyah 24:00:48, 2. Lategan +1:06:50, 3. Moraes +1:13:19, 4. De Villiers +1:44:38, 5. Ekström +1:46:55, 6. Loeb +1:57:10

Moraes
Lucas Moraes – foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss