2024. március 29. 10:39

KezdőlapTEREPRALLYBranch nyert, Howes elveszítette az első helyet

Branch nyert, Howes elveszítette az első helyet

-

Ross Branch a 28. helyen kezdte a Dakar tizedik versenynapját, és minden ellenőrzőponton a legjobb időt érte el. Végül 21 másodperccel nyerte meg a szakaszt Adrien Van Beveren előtt, ezzel második győzelmét aratta a Dakaron.

„A mai nap rövid lesz, de annál intezívebb. A versenyzőknek mindösszesen 114 kilométer speciális szakaszt kell teljesíteniük. A pálya végig homokos, tele dűnékkel, néhol igazán mély homokkal. A versenyzőknek figyelniük kell, hogy ne tévesszenek a navigációban és ne essenek, hiszen egy ilyen rövid szakaszon, csak hibátlan versenyzéssel lehet nyerni” – mondta Zsigovits Norbert a Dakar tizedik szakaszáról.

Ross Branch pontosan így tett, hibátlanul motorozott és ezzel megszerezte a Hero MotoSports harmadik szakaszgyőzelmét. Összettben ez nem sokat jelent számára, a verseny elején egy technikai hiba miatt elveszett az esélye a jó végeredményre.

A Rally2-es kategóriában induló Michael Docherty lett a harmadik, 30 másodperces hátránnyal, Kevin Benavides pedig pontosan egy perccel volt lassabb, mint Branch.

A 2021-es argentin Dakar-bajnok ezze is az összetett élére került, a korábban vezető Skyler Howes 1 perc 29 másodperc hátránnyal már második, Toby Price pedig 2 perc 10 másodperces különbséggel harmadik. A dobogóért folytatott küzdelem továbbra is nagyon szoros, Adrien Van Beveren 10 percen belül van a negyedik helyen, Quintanilla és Klein pedig negyedórás hátránnyal az ötödik és hatodik helyen.

Gyenes Emánuel a 37. helyen ért célba és összetettben a 30. helyen van, Saghmeister Gábor a 93. helyen ért célba és összetettben is ebben a pozícióban van.

A Dakar 10. napjának eredménye: 1. Branch 1:44:00, 2. Van Beveren +0:21, 3. Docherty +0:30, 4. Benavides +1:00, 5. Walkner 1:22, 6. Quintanilla +2:43

A Dakar állása a 10. szakasz után: 1. K. Benavides 35:46:06, 2. Howes +1:29, 3. Price +2:10, 4. Van Beveren 9:52, 5. Quintanilla +14:58, 6. Klein +15:38

Mason Klein, Dakar, BAS World KTM Racing
foto: BAS World KTM Racing

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss