2024. március 29. 08:37

KezdőlapTEREPRALLYNehezen szabadult a homoktengerből a Qualisport Racing Scaniája

Nehezen szabadult a homoktengerből a Qualisport Racing Scaniája

-

Ami rosszul alakulhat, az rosszul is alakul a Qualisport Racing számára a 2023-as Dakar Rallyn. A Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László triónak ismét technikai gondjai adódtak, ezért kénytelenek voltak félbeszakítani a szaúd-arábiai viadal 11. szelektív szakaszát.

Keménynek ígérkezett az Empty Quarterben bonyolított maratoni, kétnapos menet első felvonása. Ennek tudtatában vágott neki a szakasznak a dunaszentbenedeki kamionos egység, azonban a Scania Qualisport Hyenára ismét lecsapott a technika ördöge. A trió – amely korábban három szakaszt kénytelen volt kihagyni egy motorhiba miatt – csupán a 85. kilométerig jutott: hátsó kardántörés miatt a homoktengerben ragadtak, ahonnan csak szerencsével tudtak kijutni.

„Reménykedtünk benne, hogy a motorhiba után nem lesz több technikai malőrünk, de sajnos a sors másként alakította. Egészen szépen haladtunk, jó volt a tempónk, de sajnos a hátsó kardán eltört, így nem tudtuk folytatni. Az a veszély is fennállt, hogy a dűnék között ragadunk éjszakára, de a szerencsétlenségben volt egy pici szerencsénk is. A háttércsapatunk elkezdte megszervezni a műszaki mentést, amikor odaérkezett az Xtremeplus Polaris Factory Team gyorsbeavatkozó kamionja, amelyben volt hegesztőfelszerelés. David Giovanetti és egysége segítőkészség volt, nekik köszönhetően ott a helyszínen tudtunk javítani, így amikor végeztünk, kikászálódtunk a dűnék közül és az összekötőn elindultunk Shaybah irányába, a táborba. Ha befejeztük volna a szakaszt, most a maratoni táborban lennénk, így viszont újabb hosszú szerviz következik. Amilyen hamar csak lehet, vissza szeretnénk állni a mezőnybe” – mondta a Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós.

A 2023-as Dakar pénteken a 12. szakasszal folytatódik, a második maratoni penzum második napján 185 kilométer lesz a szelektív szakasz hossza. Ennek végén a célállomás ismét Shaybah lesz, ahol a Qualisport Racing a táborban jelenleg a Hyena szervizmunkálatain dolgozik.

Qualisport Racing
Foto: Qualisport Racing

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss