back to top
2024. július 16. 15:31

KezdőlapTEREPRALLYCsucsuék vezetnek a Baja Satu Marén

Csucsuék vezetnek a Baja Satu Marén

-

Csucsu és Mesterházi Márk volt a leggyorsabb a Baja Satu Mare első versenynapján. A Révész Terep-Rallye Nyílt Országos Bajnokság és a román bajnokság közös futamán, amelyet a romániai Nagykárolyban tartanak a hétvégén, pénteken két szelektív szakaszt bonyolítottak le.

“Az első gyorsaságin egy kicsit nehéz feladatunk volt, második autóként rajtoltunk, és még a nyomok nem voltak annyira tisztázottak, hogy egyértelmű legyen, hogy merre kell menni, úgyhogy a tájékozódással igencsak foglalkoznunk kellett. A második gyorsasági nagyon tetszett, ott már a nyomokat nagyon jól tudtuk használni, és itt vagyunk most a városi gyorsasági előtt, ami már nem számít bele az eredményekbe, úgyhogy a holnapi napon mi kezdünk az élről” – mondta Csucsu az első két mért szakasz után.

A magyar bajnoki értékelésben a cseh Miroslav Zapletal és szlovák navigátora, Marek Sykora (Hummer) áll a második helyen, mindössze 40 másodperces hátránnyal, őket a Mészáros – Szőke páros (Ford) követi, annak ellenére, hogy a második szelektív legvégén megsérült a szélvédőjük.
A negyedik hely a lengyel Marek Kubiczek – Maksymilian Staniszewski (Can-Am) duóé, ők egyben a T4 NAT kategória éllovasai is. Az ötödik helyen álló Kéry Szilveszterék az első szelektívet még a második pozícióban zárták, a másodikon azonban megérkezett a zápor, és a pilóta elmondása szerint “korcsolyapályává változott az egész gyorsasági, halálfutam volt a második gyors.
foto: terep-rallye.hu
Hasonlóan járt az eddigi két Baja Satu Mare győztese, a Molnár Balázs – Molnár Gabriella páros (Can-Am). Ők az első szelektíven annak ellenére lettek harmadikak az  itt debütáló, új autójukkal, hogy a táv közel harmadán feltartotta őket az előttük rajtoló, a másodikon viszont ők is “korcsolyáztak”, ráadásul látni sem sokat láttak az eső miatt. Így végül az összetett hatodik és a kategória harmadik helyéről várhatják a szombati folytatást.
A román bajnoki értékelésben a Mihai Dospinescu – Catalin Iftemi páros (Polaris) vezet Ciprian Berchez (Can-Am) és Lucian Gheorghe Barbu (Can-Am) előtt. A címvédő bajnok Vincenzo Canginak (Suzuki Vitara) ellenben nem volt jó napja, műszaki probléma miatt már az első szelektívről ki kellett állnia. Egy másik címvédő, az SSV kategória tavalyi győztese, Adrian Baciu (Can-Am) a második szelektíven került bajba, kiütötte az egyik kerekét, de remélte, hogy szombaton vissza tud állni a versenybe.
A motorosoknál Bodor Róbert (Yamaha) vezet, a quados értékelésben Balog László (Yamaha) áll az élen.
foto: terep-rallye.hu

Friss