back to top
2024. június 21. 22:09

KezdőlapTEREPRALLYZapletal kapaszkodhat ma a Baja Satu Marén

Zapletal kapaszkodhat ma a Baja Satu Marén

-

A Tereprally ob harmadik versenyének első napja után a Mészáros Lőrinc-Pál Erik duó vezet, de csak egyszakaszt teljesített a mezőny.

Egy mezőgazdasági jármű döntött úgy, hogy elég volt péntekre a versnyautókból, blokkolta az útvonalat, emiatt törölni kellett a második speciálszakaszt, így városi show-val fejezték be a versenyzők a nyitónapot.

Mészáros Lőrinc és Pál Erik házon belüli csatát vívott Molnár Balázzsal és Molnár Gabriellával – utóbbiak mindössze 2 másodperccel maradtak el csapattársaiktól.

Mindennek össze kellett állnia ehhez az eredményhez. A pálya nagyon nagy kihívás volt számunkra, a szűk, keskeny, alapvetően Can-Am-eknek fekvő nyomvonalon nem volt könnyű feladatunk a Forddal. Egy kis házi-meccset is játszunk, hiszen Balázsék 2 másodperccel vannak mögöttünk, de egyelőre minden úgy alakul ahogy terveztük. Az előző versenyhez képest sokkal több mindenre kell figyelnem, terepen megnövekedtek az akadályok és a navigátori teendők. Ha jól értesültünk szombaton tempósabb és hosszabb lesz a pálya, úttörők leszünk első rajtolóként, reméljük minden jól sikerül majd” – nyilatkozta Pál Erik.

foto: Pataky Péter, Báles László

A magyar bajnokságot vezető Miroslav Zapletalt a sebességváltó problémája hátráltatta, de lemaradásuk így is mindössze 21 másodperc. Szombatra így egyszerű a stratégiájuk: tövig kell nyomni a gázt.

„Nem volt jó kezdésünk, a sebességváltónk szenzorja már az SS1 elején elromlott. A második gyorson keményen nyomtuk, hogy behozzunk a lemaradásunkat, de sajnos törölték azt a szakaszt, ami nekünk most nem jött jól. Szombaton négy speciálon lesz lehetőségünk a javításra, az autónk rendben van, azon leszünk, hogy átvegyük a vezetést” – nyilatkozta Marek Sykora, navigátor.

T4Nat kategóriában Molnár Balázsékat Garamvölgyi Zoltán és Takács Antal követi, a harmadik pozíciót pedig Kéry Szilveszter és Bartha Barbara szerezte meg.

„Az első szakasz nagyon jól sikerült, szeretjük a román versenyt, fekszik nekünk ez a terep, éppen ezért már negyedszerre tértünk vissza. Második idővel zártuk az első szakaszt a kategóriánkat vezetjük. Az SS1-után abroncsot váltottunk mert a vizes, füves rész olyan volt, mint egy korcsolyapálya, és mivel a második nap sokkal többet megyünk füves, gazos területen a továbbiakban is ezzel a koncepcióval állunk rajhoz. Ahogy a mondás is tartja: három a magyar igazság és egy a ráadás, mi háromszor már győztünk itt és most szeretnénk negyedszerre is a dobogó tetejére állni” – mondta Molnár Balázs

Szombaton hosszabb távra, 232,77 kilométerre indul el a mezőny, a szervizpark pedig kitelepül a célnál és a rajtnál található tisztásra, ahol tankolózóna is helyet kap.

Garamvölgyi
foto: Pataky Péter, Báles László

Friss