KezdőlapTEREPRALLYÍgy állnak a magyarok a Dakaron

Így állnak a magyarok a Dakaron

-

A pihenőnapon nem versenyeznek a Dakar indulók, és mivel a magyar versenyzők sokszor a nap végén érnek a táborba így a napi tudósításainkban kevesebbet szerepelnek, összegyűjtöttük, meddig jutottak a verseny első öt mért szakaszán.

Az öt szakasz valójában hat napot jelent, a 48h Chrono szakasz, mint a neve is mutatja, két napon át zajlott.

Gyenes Emánuel

Az erdélyi magyar motoros a legrutinosabb versenyzőnk, de az, hogy 13’16” előnnyel vezeti az Original by Motul kategóriát talán még neki is kellemes meglepetés. Itt nem csak a külső segítség hiánya okoz nehézséget, hanem az is, hogy ebben az évben mindössze hat szett gumit használhatnak a versenyzők, így az abroncsokat is okosan be kell osztani. Gyenes első helyéhez hozzá tartozik, hogy 17 perc büntetést is kapott, a maratoni szakaszon esett is egy hatalmasat. A pihenőnapot szereléssel tölti a magyar motoros, aki a Rally2-ben a 11., az összetettben a 27. helyen áll.

foto: Gyenes Emánuel

Kovács Miklós – Czeglédi Péter – Ács László

A Qualisport csapat a kamionos kategória 17. helyén áll az első öt szakaszt követően. Sajnos a 48H Chrono szakasz után 27 óra büntetést kaptak, ezzel elveszett a remény, hogy érdemben előre lépjenek. A formájuk ennek ellenére egyre jobb, az utolsó három szakaszon a 15. a 13. és a 12. helyen értek célba ami ebben a mezőnyben tiszteletreméltó.

foto: Qualisport

Szalai Norbert – Tagai Róbert – Chaterine Fabien

A trió az Assistance kamionok között indul, így fontos feladatuk a segítségnyújtás. Ennek ellenére remek teljesítményt nyújtanak, igaz viszontagságos napokon vannak túl. Elakadás, borulás, sivatagi éjszakázás és műszaki hiba is jutott neki, de így is a 34. helyen állnak a versenyben az MAN TGS-sel.

foto: Tagai Róbert

Darázsi Zsolt – Pierre Calmon – Palco Lubomir

A 36. helyen várja a folytatást a szintén Assistance kategóriában rajthoz álló nemzetközi egység. Darázsi igazi Dakar veterán, többször megmutatta már, hogy ha nincsenek kötelmek, akkor pokoli gyors a kamionnal. Az SSP csapat MAN TGA kamionjával most a cél a Dakar teljesítése lehet, rajtuk biztos nem fog múlni.

foto: A.S.O.

Hamza Péter – Kalmár András

Az első Dakarján induló páros célja a helytállás a saját maguk által épített gyönyörű Mitsubishi Pajeróval. A prológon a 21. időt autózták, majd a 3. szakaszon futották a legjobb idejüket, a 47. helyen értek célba. Sok műszaki gondjuk volt, de ezeket sikeresen megoldották. A pihenőnapon az 57. helyről várják a folytatást.

foto: Gumisember-MIQ Dakar Team

Mikucza Tamás – Bakó András

A Dakar Classic-ban induló duó szintén egy Mitsubishi Pajeróval versenyez. A 81. helyen állnak a versenyben.

foto: Gumisember-MIQ Dakar Team

 

Friss