Az Abu Dhabi Desert Challenge maratoni szakaszának első napját Nasser Al-Attyiah nyerte és ezzel átvette a vezetést a versenyben. A motorosoknál Tosha Schareina volt a leggyorsabb.
A prológ után másodszor nyert Nasser Al-Attiyah, a Dacia versenyzője 3′59″-et vert a toyotás Seth Quinteróra, 4′00″-et a brazil Moraesre, 4′29″-et a minis Ferreirára és 4′38″-et a csapattárs Loebre. A francia azonban később egy helyet elveszített, mert gyorshajtásért két perc büntetést kapott. Ez az összetettben is a második helyébe került, így Dacia 1-2 helyett Dacia-Toyota-Dacia a sorrend. A keddi nap végén Al-Attyiah vezet Moraes és Loeb előtt, de az előnye még kevés.
Az élmezőny még célba ért a mai 237 kilométeren, aztán a nagy szél miatt félbe kellett szakítani a szakaszt a mögöttük érkezőknek.

A motorosoknál a Honda csapat annak örülhetett, hogy Schareina nyerte a szakaszt, és Brabec, Van Beveren és Howes is a legjobb ötbe került. A kakukktojás ezúttal Benavides volt, a KTM versenyzője második lett 2’45” hátránnyal, míg Sanders a jóváírások után is 4 perces lemaradással jutott a táborig.
Összetettben is változott az állás, Schareina 1’19”-cel vezet Sanders előtt.
A teljes mezőny a maratoni szakasz bivakjában tölti az éjszakát, amely az ománi határ mentén, a semmi közepén található. A versenyzők kempingmatracokkal új élményt jelent. A motorosoknak ugyan már korábban is volt maratoni szakaszuk, de ez eddig csak annyit jelentett, hogy a szervizcsapatok nem segíthettek a versenyzőknek a célban, ma este azonban egyik indulónak sem lesz segítsége, hogy felkészüljenek a szerdai 300 kilométernyi mért szakaszra.
