back to top
2024. október 05. 06:22

KezdőlapTEREPRALLYEXTREME EMarad az eddig szerencsétlen Ganassi páros

Marad az eddig szerencsétlen Ganassi páros

-

Újabb két versenyzőt jelentettek be az Extreme E második szezonjára, a Chip Ganassi Racing az eredménytelenség ellenére megtartja Sara Price és Kyle Leduc szolgálatait is.

A tavalyi bajnokság nyolcadik – utolsó előtti – helyén végző csapat a pozitívumokra építene. Hiszen a sok balszerencse ellenére egy Super Sectort megszereztek, és egy győzelemhez is közel kerültek.

„Az első szezonban a sebességünk látszott, de az eredmények nem jöttek. összegezte Price. – Idén visszavágunk. Rendesen felkészültünk, és rengeteget tanultunk. Most ideje kívülre is megmutatni, mennyit.

Kiváló csapat áll mögöttünk, Kyle és én pedig készen állunk, és szeretnénk ezt az egész világnak megmutatni.”

Leduc ezzel szemben motivációként az új helyszíneket és az általuk felvetett problémákat emelte ki a téli munka mellett:

„Rendkívül fel vagyok spanolva, hogy a 2022-es Extreme E szezonban is ott lehetek a Chip Ganassi Racinggel.

A 2021-es tanulságokat levontuk, részletekig mélyedtünk az adatokban, megtaláltuk az erős- és gyengepontokat is, valamint rendkívüli precizitással megoldottuk a hibákat. Innentől Sara és én tesszük majd hozzá, ami a versenyképességhez kell, hogy az elvárt szintet hozzuk, mert mi tudjuk, hogy képesek vagyunk a sikerre.

Már alig várom, hogy újra felkerekedjünk a világ körül, új helyekkel, emberekkel ismerkedjünk meg. És, hogy többet tanuljunk arról, emberként hogyan tudjuk megoldani a világ problémáit.”

Forrás:racer.com

Friss