2024. április 19. 04:29

KezdőlapUTÁNPÓTLÁSZagyva Dorka tempósan a szalagkorlát mellett…

Zagyva Dorka tempósan a szalagkorlát mellett…

-

Először versenyezhetett igazi rallypályán a 16 éves Zagyva Dorka, akinek természetesen most is édesapja, Zagyva Lali navigált. A R Cup ceredi fordulóján a Túra 2000+ kategóriában az ötödik helyet szerezték meg, a licences 2wd-ben pedig a kilencediket. Ezzel az R Cup Challenge bajnokságban az abszolút 5. helyen áll, Túra 2000+ kategóriában pedig a harmadik a bajnokságban. De nem is ez volt a lényeg, hanem hogy Dorka olyan nehézségekkel szembesült, mint az emelkedőn rajtolás, a megforgás és a tempós kanyar a szalagkorlát mellett. Ez utóbbi meg is pecsételte a sorsát. 

„Hú, nagyon élveztem – mesélte Zagyva Dorka fülig érő szájjal. – Még így napokkal a verseny után sem tudtam feldolgozni, hogy mi történt velem. 

Tavaly már több versenyen is indultunk Kiskunlacházán, de a repülőtér és egy igazi gyorsasági szakasz között hatalmas a különbség. Nagyon éreztem, hogy itt oda kell tennem magam, a rajt előtt majdnem sírtam, akkora volt rajtam a nyomás. 

Képzeld el: Ott állok Cered rajtjában, az egyik leghíresebb gyorsasági szakaszéban, egy igazi rallyn, egy igazi rallyautóban, ráadásul apu ül mellettem….“

Dorka azonban megugrotta a lécet, sikerül életében először felfelé elrajtolnia, majd egy igazi szakaszt teljesíteni. Aztán pedig átesett a tűzkeresztségen is. 

Zagyva Dorka
Fotó: Zagyva Dorka

„Elszállt az agyam – mondja ezúttal nagyon szigorú arccal – és megforogtam.“

Megesik az ilyen még a legjobb versenyzőkkel is, de azért elsőre sokkal nagyobb trauma, mint ahogyan az ember gondolná. 

„Ott álltunk szemben a rajttal, a nézők kiabáltak… Tudtam, hogy mit kell tenni, meg hogy ilyesmi megtörténhet a rallyban, de azért elsőre más volt, mint ahogy az ember elképzeli.“

Na de azért volt jó pillanata is a versenynek.

„Amikor a szalagkorlát mellett kellett tempósan fordulni, az leírhatatlan. Eddig is biztos voltam benne, hogy ezt szeretném csinálni, de ott végleg eldőlt. Ezt az érzést szeretném újra átélni.“

Fotó: Zagyva Dorka

A büszke apuka, Zagyva Lali csak mosolygott lánya mellett a beszélgetés alatt: 

„Az biztos, hogy most kiléptünk a komfortzónánkból, mind a ketten – nevet. – Cered komoly pálya, nem lehet csak úgy végigszaladni rajta. 

Azt is el lehet magyarázni egy versenyzőnek, hogy mi történik, amikor megforog, de amíg ezt nem éled át, úgysem tudod, milyen érzés, szemben állni a nézőkkel, akik kiabálnak, hogy milyen béna vagy, neked meg közben meg kell találni a sebességet. De ez a rally, ezt is meg kell tanulni. Ezért mentünk Ceredre.“ 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss