back to top
2024. október 09. 14:25

KezdőlapUTÁNPÓTLÁSMolnár Martin: A tempó megvolt, csak egy kis szerencse hiányzott

Molnár Martin: A tempó megvolt, csak egy kis szerencse hiányzott

-

Igen parázs futamokat hozott a gokart Európa-bajnokság OKJ kategóriájának második hétvégéje a spanyolországi Zuerában. Molnár Martin két előfutamban is a leggyorsabb kört futotta, de az időmérő szerencsétlenül jött ki számára, a döntőben pedig egy baleset miatt esett vissza az utolsó helyre. Bár a kormányközép alaposan elment a gokartján, sorra szórta a leggyorsabb köröket, félpályás hátrányt dolgozott le, és végül még kettőt előzni is tudott, és a 22. helyen végzett.

Nagy volt a dilemma az egész mezőnyben, hogy milyen taktikával induljanak az időmérőn. Két héttel korábban, a Champions of the Future zuerai futamán a szélárnyékban indulók voltak hátrányban, ezért Martin csapata azt tartotta kevésbé kockázatosnak, ha az elején elmegy és szélárnyék nélkül futja a leggyorsabb körét. Nem jött be a taktika, ezúttal a mezőny lett volna gyorsabb, de ezt nem lehetett előre látni. 

Martin így csoportjában a 10., összességében pedig a 29. helyen végzett a 69 fős OKJ (OK Junior) mezőny időmérőjén.

Az öt előfutamából négyszer a külső íven rajtolt, de jól tudta tartani a pozícióját. Az első előfutamon 12. lett, de a következőkön javított, három 5. és egy 9. helyet hozott, amivel az időmérő után a 16. helyen állt. Martin tempóját jól mutatja, hogy két előfutamon is ő futotta a leggyorsabb kört. 

Fotó: Molnár Martin

A szuperfutamon a rajtnál pár helyet visszaesett, de aztán újra javítani tudott és 6. lett. Így összességében a 16. helyen jutott döntőbe. 

Itt a rajtnál megint külső íven volt, ahonnan a hétvége alatt már többször javított pozíciót, de ezúttal lezártak előtte, majd két kanyarral később egy ütközést már nem tudott kikerülni és megsérült a gokartja futóműve. 

A keresztbe álló kormánnyal sem adta fel Martin és sorra szórta a leggyorsabb köröket. Csapata nem is értette, hogy máskor annyi időt és energiát fordítanak a pontos beállításra, most pedig egy sérült gokarttal is a leggyorsabb tud lenni. Végül sikerült ledogoznia félkörös hátrányát és kettőt még előzött is, így a 22. helyen fejezte be a versenyt. 

Molnár Martin
Fotó: Molnár Martin

„Nem volt jó hétvégénk – szögezte le Martin. – A tempónk jó volt, azzal nem volt gond, de az időmérő szerencsételenül jött ki. Utána volt pár jó előfutamom, sokszor tudtam a külső íven pozíciót nyerni. A döntőben is a külső ívvel próbálkoztam, de kitoltak elém egy gokartot, így nem volt hely az előzésre. 

A második kanyarban pedig baleset történt előttem és nem tudtam már kikerülni őket. Visszaestem az utolsó helyre, ahonnan sikerült felkapaszkodnom a mezőny végére. Ennél sokkal többet szerettem volna elérni a hétvégén, nem vagyok túl boldog, de három hét múlva újra bizonyíthatok.“

A gokart Európa-bajnokság OKJ kategóriájának harmadik futamát június 3–5-e között rendezik a svédországi Kristianstadban, amely előtt két héttel tartják a Champions of the Future bajnoki futamát, szintén ezen a pályán. 

Fotó: Molnár Martin
Molnár Martin, OKJ-eredmények

Résztvevők: 69
Időmérő csoport: 10.
Időmérő: 29.
AE előfutam: 12.
CE előfutam: 5. leggyorsabb kör
BE előfutam: 9. leggyorsabb kör
EF előfutam: 5.
DE előfutam: 5.
Előfutamok összesen: 16.
B szuperfutam: 6.
Összesített eredmény a döntő előtt: 16.
Döntő: 22.

Teljes eredménylista itt található.

Friss