back to top
2024. október 10. 04:29

KezdőlapUTÁNPÓTLÁSRácz Geri lett a legjobb újonc a MINI CHALLENGE ötödik fordulójának záró...

Rácz Geri lett a legjobb újonc a MINI CHALLENGE ötödik fordulójának záró futamán

-

Szezonbeli legjobb eredményének elérése után Rácz Geri Snettertonban folytatta idei szezonját. A MINI CHALLENGE JCW mezőnye Norfolkban, az idény leghosszabb pályáján csapott össze, a versenyzőknek pedig az előző fordulókban nem tapasztalt körülményekkel is meg kellett birkózniuk. A HUMDA Academy támogatásával versenyző pilóta folyamatosan javult, kétszer is a legjobb tízben végzett, az utolsó futamon elért hetedik helyezésével pedig a legjobb újoncként zárt.

A Knockhillben szerzett ötödik helyezésének köszönhetően bizakodva várta a MINI CHALLENGE idei ötödik fordulóját Rácz Geri, aki korábban tesztelt a snettertoni pályán, így nem a nulláról kellett nekivágnia a versenyhétvégének. Rögtön az első szabadedzésen autózott ötödik időeredménye mutatta, hogy a tempójával nem lesz gond, viszont már ekkor látni lehetett azt is, hogy neki és a mezőny többi tagjának is az idén eddig nem látott kihívással kell szembenéznie.

Kelet-Angliában kánikula volt a hétvégén, ami a nézők szempontjából örömteli, a versenyzők dolgát viszont nagyon megnehezítette a gumik, a fékek és a motor túlmelegedése miatt. Geri az időmérőn rögtön erős idővel nyitott, ezután viszont hiába autózott két, ennél jóval erősebb kört is, egyiket sem tudta befejezni, mert mindkét alkalommal feltartották.

Rácz Geri
foto: MOTAM

Az eddigi legjobb kezdés

Az EXCELR8 Motorsport pilótája így végül a 12. helyről várhatta a szombaton rendezett első versenyt, amelynek rajtja után rögtön öldöklő csatába kezdett az előle indulókkal. Pozíciót is veszített, de rögtön ezután előzni tudott, így felkapaszkodott a 10. helyre. A biztonsági autós fázissal tarkított futamot kilencedikként fejezhette volna be, ám a hajrában a túlmelegedő gumik miatt megcsúszott alatta az autó. A 7-es rajtszámú MINI emiatt letért az útról, majd mire az utolsó kanyart belül átvágva visszament oda, egy pozíciót veszített, és tízedikként ért célba.

Geri ezzel együtt nem lehetett elégedetlen, hiszen még soha nem kezdett ilyen jól versenyhétvégét, ez a futam pedig emellett azért is hasznos volt, mert szembesült vele, hogy mi várhat rá vasárnap.

„Előzetesen kicsit tartottam tőle, hogy a motor túlmelegedése hátráltatni fog, és így is lett, nagyjából a negyedik kanyar után elkezdett villogni a figyelmeztető jelzés. Persze, bizonyos mértékig mindenki ezzel a problémával küszködött. Ami viszont csak az én dolgomat nehezítette, hogy rögtön a rajtnál becsukták a bal oldali tükrömet, majd a nagy rázkódástól a középső is elmozdult, egy használható tükörrel pedig különösen nehéz volt felmérnem a többiek helyzetét.”

Csak néhány pillanatig bosszankodott

A vasárnapi első, összességében második futamot Geri a 10. rajtkockából kezdte, és egy pozíciót rontva, a 11. helyen fejezte be. Bánkódni azonban nem volt sem oka, sem ideje, következett ugyanis a harmadik futam, amely eddigi legemlékezetesebb versenyét hozta a MINI CHALLENGE-ben. Az első közben ezúttal is parázs csatákba bonyolódott, majd egészen a hetedik helyig zárkózott fel. Ha még lett volna egy vagy két köre, a végén talán a hatodik pozíciót is elcsípi, ám így is remek eredményt ért el, hiszen most először ő lett a mezőny legjobb újonca.

„Nem is tudom leírni, hogy milyen érzések vannak most bennem, nagyon különleges, hogy az első szezonomban sikerült ezt véghez vinnem” – nyilatkozta a leintés után. „A második futam nem úgy jött össze, ahogy terveztem, de állítottunk az autón, aminek köszönhetően stabilabb lett a harmadik versenyre. Ez az első körben és később is sokat segített. A motor ismét kezdett túlmelegedni, ami miatt az egyenesben pozíciót veszítettem, de ezt sikerült visszaszereznem, majd két vetélytársamat is megelőztem. Az végére nagyon közel kerültem az előttem haladóhoz, amikor láttam, hogy az utolsó kör következik. Ettől egy kicsit elszomorodtam, de aztán megtudtam, hogy én lettem a legjobb újonc, ami egyből jobb kedvre derített. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire örülök ennek.”

Rácz Geri
foto: MOTAM

Geri úgy érzi, mostanra érett be a csapattal közösen folytatott kemény munka, ami a hétvégi teljesítményén is látszott.

„Mindenkinek kell idő ahhoz, hogy hozzászokjon egy új csapathoz, új autóhoz és új sorozathoz. Nekem nagyjából az előző hétvégéig tartott ez az időszak, mostanra pedig már abszolút egy húron pendülünk a csapattal, aminek köszönhetően az autót is jobban be tudjuk állítani, és a vezetésemmel kapcsolatos változtatásokat is gördülékenyebben meg tudjuk beszélni. Remek csapathoz kerültem, ezúton is köszönöm nekik az egész hétvégét. Kathy Robinak a Fit4Race-től is nagyon köszönöm, hogy végig segített, és leginkább természetesen apukámnak tartozom hálával, hiszen nélküle nem lennék itt.”

A MINI CHALLENGE idei küzdelmeiben most bő egy hónap szünet következik, legközelebb szeptember 23-25-e között, Silverstone-ban lép pályára a mezőny. Geri az újonc értékelésben a 3. helyről várja a folytatást, szoros küzdelemben a 2. helyért.

Rácz Geri – MINI CHALLENGE Snetterton eredmények

Kategória: MINI CHALLENGE JCW
Mezőny: 28 versenyző
Időmérő: 12.
1. futam: 10.
2. futam: 11.
3. futam: 7.
Helyezés az összetett pontversenyben: 12.
Helyezés az újoncok értékelésében: 3.

Rácz Geri
foto: MOTAM
Forrás:MOTAM

Friss