2024. március 29. 09:54

KezdőlapUTÁNPÓTLÁSA norvégoknál is lesz egy Kalle Rovanpera?

A norvégoknál is lesz egy Kalle Rovanpera?

-

Esapekka Lappi menedzsere, Erik Veiby bejelentette, idén egy Skoda Fabia Rally2 Evóval áll rajthoz a lett Rally Bajnokságban a mindössze 15 éves Karl Peder Norsdtrand. 

Esapekka Lappi menedzsere Erik Veiby, bejelentette, hogy cége, az EVEN Management támogatásával a 2023-as Lett Rally Bajnokságban áll rajthoz a Karl Peder Norsdtrand, aki tavaly, 14 évesen kezdte rally karrierjét. 

Nordstrand R2-es Peugeot-val kezdett a lett Cesis Rallyn, ahol az LRC4 kategóriában a harmadik, míg a lett junior bajnokságban első lett. A következő versenye már az észt Louna-Eesti Rally volt, amely lett bajnoki is volt egyben. Ezen a versenyen a lettjunior kategória ötödik helyén és az LRC4 negyedik pozíciójában zárt a Peugeot-val. 

A tavaly év során még két, lett versenyen indult a norvég pilóta, azonban ezt már Skoda Fabia Rally2 Evóval tette, és előbb kategóriája második, majd első helyén zárt. 

Ráadásul a Rallijsprints Latvija versenyen úgy szerezte meg a győzelmet Nordstrand, hogy mögötte a rallycrossból ismert Janis Baumanis első generációs Skoda R5-tel, míg Martins Sesks Rally2-es Kittel szerelt Skodával zárt! 

A tehetséges fiatal versenyző idén már csak a Skodával fog versenyezni a Lett Bajnokság futamain, ahol a gyorsasági szakaszokon jogosítvány nélküli sofőrök is vezethetnek, kortól függetlenül. Kalle Rovanpera és Oliver Solberg is emiatt kezdte ebben a bajnokságban karrierjét. 

Érdekesség, hogy amikor a norvég versenyző először a Skodával indult egy versenyen, csupán 15 éves, 3 hónapos és 15 napos volt, pontosan annyi, mint amikor Kalle Rovanpera 2016. január 15-én először versenyzett négykerék-meghajtású autóval. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss