back to top
2024. október 07. 00:41

KezdőlapUTÁNPÓTLÁSMolnár Martin lett az újoncok bajnoka a brit Forma–4-ben

Molnár Martin lett az újoncok bajnoka a brit Forma–4-ben

-

Sikerült, amire a szezon elején senki nem gondolt volna: Molnár Martin megnyerte az újoncok bajnoki címét a brit Forma–4-ben. Az idei év utolsó versenyhétvégéjét az újoncok pontversenyének éléről váró magyar versenyzőnek ehhez kellett vívnia az idegek harcát Brands Hatch-ben.

Molnár Martin az újoncok pontversenyében 2,5 pontos előnnyel várhatta az idei szezon utolsó négy futamát a brit Forma–4 Brands Hatch-ben rendezett szezonzáróján, és végül az idény utolsó versenyén, elképesztő izgalmak közepette nyerte meg az újoncok bajnoki címét. A Virtuosi Racing magyar pilótája 5 összetett dobogós helyezéssel és 22 újoncdobogóval zárta az évet, amely során 90 pontos hátrányból visszakapaszkodva lett bajnok.

Növelt az előnyén szombaton

Az időmérő edzésen a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője a 9. helyet szerezte meg, a második legjobb körök sorrendjében pedig 10. lett, azaz az első futamot a 10. helyről kezdhette, hogy végül egy pozíciót javítva 9.-ként érjen célba. Ez az újoncértékelésben a 3. helyet jelentette, azaz ismét felállhatott a dobogóra, miközben növelt a pontelőnyén a 11. helyen záró Yuanpu Cuival szemben.

Molnár Martin, Virtuosi Racing
Fotó: MGR Images

 

A második versenyen a silverstone-i időmérő eredményei alapján a Virtuosi magyarja a 6. helyről rajtolt, s végül úgy sikerült két pozíciót javítva célba érnie, hogy eközben a bajnokság első két helyezettje, Alex Ninovic és Deagen Fairclough ellen mérkőzhetett meg, a bajnok Fairclough támadásait pedig nagyon érett és higgadt versenyzéssel verte vissza. „Ninovic bődületes tempóval érkezett az első három körben, és olyan messziről dobta be az autót az 1-es kanyarban, hogy Martin higgadtsága kellett ahhoz, hogy ne essenek ki mindketten. Ezt követően az idén már 13 futamot megnyert és már bajnok Fairclough kezdett brutális nyomást rakni rá, s kétszer is úgy tette be az autót az 1-esbe, hogy az utolsó utáni pillanatban vette csak el a gázt, Martin azonban hihetetlenül érett módon szállította az időmérős köröket, és mindig meglógott annyira, hogy Fairclough nem tudott vele mit kezdeni” – méltatta versenyzőjét Martin coach-a és mentora, a magyar versenyzőt a MOTAM operatív vezetőjeként is segítő Kiss Pál Tamás.

Mivel Cui ezen a versenyen is Martin mögött zárt, előbbi tovább növelt a pontelőnyén a szezon utolsó két futama előtt

Idegörlő hajrá

A hétvége utolsó két, már vasárnap rendezett futamán továbbra sem lehetett hibázni, hiszen Martin kínai riválisának továbbra is volt esélye fordítani. Az első aznapi, összességében 3. futam hozta el a 16 esztendős magyar pilóta számára a hétvége lejobb eredményét, hiszen az összetett 3. helyén végzett, igaz, csonka versenyen, amelynek legfontosabb híre, hogy nem történt rajta súlyos sérülés, vagy még rosszabb.

„Szombat este levontuk a tanulságokat, többek között azt, hogy néhány kanyarban alacsonyabb sebességi fokozatot kell használnia – árulta el Kiss Pál Tamás. – A vasárnapi fordított rajtrácsos versenyen nagyon jól rajtolt Martin, jól is helyezkedett, nagyon fegyelmezetten és intelligensen versenyzett. A 4. helyen haladva egyre közelebb került Ella Lloyd-hoz, majd remek verseny alakult ki négy pilóta között: Martin támadta a Lloyd-ot, aki ezt levédekezte, majd rájuk esett Abbi Pulling, akit pedig a bajnok Deagen Fairclough szorongatott.”

„Ez a négyes csata aztán kettészakadt, de sajnos nem tudtuk meg, hogy Martin meg tudta-e volna előzni Lyod-ot, mert Jack Sherwood a pálya egyik leggyorsabb részén, az ötös kanyarban, vélhetően technikai hiba miatt szó szerint berepült az erdőbe. Hirtelen kitört az autójának a hátulja 190-200 km/órás tempónál, majd az autó jobb eleje a levegőbe emelkedett, amitől leakadt a padlólemez, ő pedig átrepült a kerítésen. Valószínűleg a glória mentette meg az életét, de szerencsére nem lett baja, a versenyt viszont a piros zászlós megszakítás után már nem indították újra.”

Molnár Martin, Virtuosi Racing
Fotó: MGR Images

A pórul járt versenyző mögött haladók, így Martin is egy pozíciót nyertek, amivel a magyar versenyző ismét legjobb újoncként, összetett dobogóval zárt, ám mivel csupán 4 kört tett meg a mezőny, az a döntés született, hogy csak a pontok felét osztják ki.

Enélkül a Virtousi Racing pilótája már egy futammal a bajnokság lezárása előtt újoncbajnok lett volna, ám így 1 pont hiányzott neki a végső sikerhez.

Ezek után 24 pontos előnnyel vághatott neki az újoncok pontversenyében továbbra is második Yuanpu Cui előtt az utolsó futamnak, amiből körömrágós finálé lett, hiszen egyetlen apró hiba is szertefoszlathatta volna a bajnoki álmokat.

„Ez az idegek harca volt – kezdte velős értékelését Kiss Pál Tamás. – Az utolsó versenynek úgy mentünk neki, hogy tudtuk, amennyiben Martin célba ér, ő a bajnok, viszont, ha kiesik, és Cui lesz a legjobb újonc, akkor elbukja a címet. Végül egy őrült káoszfutammal zártuk az évet, mert már a rajt előtt elkezdett szemerkélni az eső, de a pálya még alkalmas volt a száraz pályás gumik használatára. Aztán a felvezető körben elkezdett rendesen esni, Martin pedig mondta is egyből a rádióban, hogy ezen már nem lehet slick gumival menni, és a felvételeken is látszott, hogy húzzák a keréknyomokat a vizes aszfalton.”

„Ennek ellenére nem fújták le a rajtot, hanem elengedték slick gumin a pilótákat, amitől a mezőny egyharmada rögtön elszállt, mert nem tudták az úton tartani az autót. Martin viszont ott tartotta és feljött a negyedik helyre, miközben Cui a felvezető kör végén a bokszba hajtott, hogy esőgumikon menjen a többiek után. Emiatt benne volt a pakliban, hogy mindenkit megelőz és az újoncok között az élre áll, ekkor azonban jött a piros zászlós megszakítás, majd új rajtprocedúrát rendeltek el.”

Az izgalmaknak ezzel azonban még nem volt vége. Az új rajt után Martin sokáig 3. legjobb újoncként körözött és csatázott is egy kicsit a kínai riválisával, de nem akart felesleges kockázatot vállalni. Viszont nem csak rajta múlt, hogy gond nélkül végigérjen. „Itt még azon is lehetett izgulni, hogy Martin és Cui előtt az a Bart Harrison haladt, akiről sejthető volt, hogy nagy eséllyel el fogja dobni az autót. Martin ekkor már csúszkált, hátulról is támadták, és szerintem idegileg is elfáradt egy kicsit, ami nem csoda azok után, hogy a hétvége korábbi része mennyire megterhelő volt mentálisan” – mutatott rá Kiss Pál Tamás.

Molnár Martin, Virtuosi Racing
Fotó: MGR Images

Amikor aztán ketten is kicsúsztak és beküldték a biztonsági autót, kérdéses volt, hogy lesz-e még újraindítás, de lett, amit Martin nem kapott el jól. Ezután egy ponton majdnem kicsúszott, olyan agresszívan támadták, majd az utolsó két körben már tényleg csak túlélő üzemmódban ment. És hogy még lehessen fokozni: Cui átvette a vezetést az újoncok között. „Ahogyan azt megjósoltuk, Bart Harrison az újonc értékelés első helyén haladva túlvállalta magát és kicsúszott az egyes kanyarban, amivel Cui vette át a vezetést. Martint eközben folyamatosan támadták, neki azonban nem volt szabad kockázatot vállalnia, és extra óvatosággal, csakis a végcélt szem előtt tartva kellett vezetnie.”

A sorozat történetének első és eddigi egyetlen magyar versenyzője végül a 4. legjobb újoncként ért célba és ezzel bajnok lett. „Nagyon jó hétvégénk volt ismét és remek évet zártunk, remek munkát végzett az egész csapat, amit ezúton is szeretnék nekik megköszönni, ez a bajnoki cím ugyanannyira az övék, mint az enyém – mondta a szezon végeztével a Virtuosi Racing legjobbja. – Az utolsó futamnak úgy vágtam neki, hogy nem szabad hibáznom, aztán amikor a fő riválisom átvette a vezetést, az csak fokozta az izgalmakat, ugyanakkor az én szempontomból nem változtatott semmit, mert csináltam tovább, amit addig, és meghozta a bajnoki címet. Igyekeztem nem számolgatni a hétvége során és sikerült is kizárnom a bajnoki címmel kapcsolatos gondolatokat. Snettertonban, a bajnokság harmadik fordulója után 90 ponttal voltunk lemaradva az újonc értékelés első helyétől. Visszagondolva egészen hihetetlen, hogy onnan összejött az első hely. Nagyon jó évet zártunk.”

„Nagyon komoly, hogy ilyen hatalmas ponthátrányt sikerült ledolgoznunk – tette hozzá Kiss Pál Tamás. – Rengeteg munka van abban, hogy elértük ezt az eredményt, három hete pedig csak az utolsó versenyhétvégével keltünk és feküdtünk. Elképesztően büszke vagyok rá, hogy Martin ilyen éretten kezelte ezt az egészet. Erről a hétvégéről azt a két dolgot tudnám kiemelni, hogy a hármas szektorban péntekről szombatra annyit fejlődött, amennyi normál esetben minimum két teljes versenyhétvége alatt várható el. A másik pedig az, ahogyan szombaton a már bajnok Fairclough előtt ment. Az klasszis versenyzés volt, bírta a nyomást, miközben Fairclough 20 percen keresztül támadta őt és pimaszkodott vele. Martin azzal a teljesítménnyel mutatta meg, hogy nem véletlenül ő lett az újoncbajnok.”

Molnár Martin, Virtuosi Racing
Fotó: MGR Images

Friss