back to top
2025. július 28. 16:42
Többi

    KezdőlapUTÁNPÓTLÁSMolnár Martin megduplázta győzelmei számát a brit F4-ben

    Molnár Martin megduplázta győzelmei számát a brit F4-ben

    -

    Molnár Martin újabb győzelmet szerzett a brit Forma–4-ben, amikor elsőként szelte át a célvonalat a szezon második felét megnyitó hollandiai hétvége első futamán a hollandiai Zandvoortban. A második és harmadik futam ezután nem a Virtuosi Racing magyar versenyzőjének várakozásai szerint alakult, de rengeteg tanulsággal szolgált.

    A Forma–1-es Holland Nagydíjnak is otthont adó Zandvoortban indult a brit Forma–4-es bajnokság idei szezonjának második fele. A hatodik versenyhétvégét az összetett második helyéről váró Molnár Martin kedvenc pályáján vághatott neki a bajnoki hadjárata folytatásának, és már a pénteki napon az élen zárta az egyik szabadedzést. Ezután a szombati időmérőn a második időt érte el a legjobb és a második legjobb köridők rangsorában is, így a hétvége első és harmadik futamát is innen kezdhette.

    Az első versenyen remek rajttal rögtön az élre állt, majd a gumikat és az autót beosztva, de a leggyorsabb kört így is megfutva megszerezte idei, egyben pályafutása második győzelmét a brit F4-ben, amivel visszavette a vezetést a pontversenyben.

    Molnár Martin, Zandvoort
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Martin mentálisan elképesztően erősen érkezett meg erre a hétvégére, az auráján, a kisugárzásán az első pillanattól fogva érezni lehetett ezt. Az időmérő után is csak annyit mondott, hogy »lehetett volna jobb«, szóval jól viselte, hogy nem jött össze a pole, miközben igazi versenyző és mindig nyerni akar. Az teljesen rendben van, amikor már elégedetlen vagy egy második hellyel” – értékelte Kiss Pál Tamás, a Martint segítő Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője a szombati napot.

    A vasárnapi program a fordított rajtrácsos futammal indult, amelyet Martin a 11. helyről kezdett. Az első rajt után egy hatalmas baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a küzdelmet, a második rajtnál pedig Martin feljött a 9. helyre, ám a kör egyharmadánál hibázott, ami miatt gyors egymásutánban többen is megelőzték, így az első kört csak a 14. pozícióban zárta. Innen végül nagyot hajrázva felkapaszkodott a 8. pozícióba, közvetlenül bajnoki riválisa, Fionn McLaughlin mögé.

    A harmadik futamon a magyar versenyző szintén jó rajtot vett, ám a pole-ból induló ír agresszívan levédte előtte a belső ívet. Ezután a Virtuosi pilótája a második helyen haladt, de nem sokáig körözhetett versenytempóban a mezőny, mert egy baleset miatt a védőfal javításának idejére félbeszakították a futamot. A küzdelem a kényszerszünet után gördülőrajttal folytatódott, Martin pedig tapadt McLaughlinra, de nem tudott előzni. Ezt követően egy hiba miatt neki kellett védekeznie Adam Al Azharival szemben, és miután hatalmas elfékezés árán visszaverte ellenfele támadását az első kanyarban, a hármasban eltalálta a Rodin Motorsport versenyzőjét, aki ennek következtében kiesett. Martin ugyan továbbment, de sérült az autójának felfüggesztése, így a bokszba hajtva feladta a versenyt, a felügyelők pedig utólag három rajthelyes büntetéssel sújtották a következő futamra.

    Molnár Martin, Zandvoort
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „A második futamon hibáztam az első körben, ami miatt elég sok pozíciót buktam. Utána sikerült visszakapaszkodnom, de látva, hogy milyen volt a tempónk és hány helyet tudtam javítani, egyáltalán nem vagyok elégedett. Ami a harmadik futamot illeti, jól rajtoltam, de McLaughlin lezárta a belső ívet, máskülönben elmentem volna mellette. A biztonsági autós újraindításnál megpróbáltam megelőzni, de ez nem jött össze, majd hibáztam az utolsó kanyarban, Al Azhari mellém ért, amit kivédekeztem, de aztán hibáztam még egyet, és ezzel vége is volt a versenyemnek. Már most is teljes mértékben a következő hétvégére koncentrálok. Tudom, hogy mit rontottam el, már megtörtént, túl vagyunk rajta, úgyhogy fókuszálunk Knockhillre” – összegzett Martin.

    Kiss Pál Tamás a vasárnap történtekkel kapcsolatban úgy vélte, a fordított rajtrácsos futamokon az első körös helyezkedés és helyzetfelismerés terén kell a legtöbbet dolgozniuk Martinnal, mert ott „egy rossz döntés vagy egy ki nem használt helyzet dominóeffektust indít el.”

    „Ez történt most Martinnal is. Nem használta ki megfelelően a lehetőséget az első kanyarban, ami oda vezetett, hogy belekeveredett egy olyan bolya, amelyben vert helyzetbe került, mert amerre menni akart, ott becsukták előtte az ajtót, majd megelőzték jobbról és balról is. Egyetlen rossz döntés eredményezte azt, hogy ahhoz képest rengeteg helyet bukott, ahová az első kanyarban feljött.”

    Azt pedig mindenképpen a magyar versenyző javára kell írni, hogy nem zavarta meg fejben a hirtelen jött visszaesés. „Martin megint megmutatta azt a képességét, hogy bármilyen szituációba keveredik, abból fel tud állni és képes menteni a menthetőt. Persze nem kell naivnak lenni, mert akkor fogunk tudni fejlődni, ha nem elégszünk meg azzal a szinttel, ahol jelenleg tartunk, hanem próbálunk még jobbak lenni” – mondta Kiss Pál Tamás, aki a harmadik versenyen történtekről is szót ejtett.

    Molnár Martin, Zandvoort
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Eléggé kaotikusan alakult a főfutam, és bizonyos szempontból itt is a dominóeffektus érvényesült. Martin hibázott a célegyenesre fordító kanyarban, majd Al Azhari hibára kényszerítette őt. Jobban kellett volna a külső ívet védenie és neki kellett volna hibára kényszeríteni Al Azharit úgy, hogy a poros külső íven tartja őt. Természetesen Martin stresszes állapotban volt az elfékezés után, amiből következett, hogy már azon járt az esze, hogy miként fog védekezni. Tudta, hogy sokat kockáztat azzal, ha próbál folyamatosan a külső íven maradni, de benne volt a hév, hogy ezen a pályán ő az egyik, ha nem a leggyorsabb versenyző, és nem akart újabb pozíciót veszíteni, mert így sem volt már olyan sok hátra a futamból. A pálya olyan részén került vert helyzetbe, amelyen ennek egyenes következménye volt, hogy a két autó össze fog érni.”

    A történtek legfontosabb tanulsága pedig az, hogy a hibákból tanulja a legtöbbet egy versenyző. „Ebben a kategóriában követik el a legtöbb hibát a pilóták, mert még a pályafutásuk elején járnak. Ők is emberek, ugyanúgy hibáznak, mint bárki más, amivel nincs semmi gond, tanulni kell belőle, le kell vonni a következtetéseket és nem szabad túl sokat gondolkodni rajta, helyette a következő hétvégére kell koncentrálni.”

    A brit F4 idei szezonja augusztus 16-án és 17-én folytatódik Knockhillben, Martin 193 pontjával a pontverseny második helyéről várja a skóciai fordulót.

    Friss